„Az ügyfélkultúra gazdagodásának jele, hogy az állampolgárok az eltelt egy hónap alatt élénken érdeklődtek a kormányablakokban a kormány intézkedései iránt. Ez pozitív tendencia, azt mutatja, a kormányablakokat információ-szolgáltatóként is felkeresik” – mondta dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Heves megyei látogatásakor, Egerben.

A miniszter elmondta: „ezt kívánjuk tovább fejleszteni, az ügykörök számát bővítjük, és kormányablakokat nyitunk 2013-ban kistérségi, járási szinten is.” Az állampolgárok az eltelt egy hónapban egyre jobban tudatára ébredtek annak, hogy a kormányablakokba tájékozódás, információ-kérés okán is bemehetnek. Bár az egyablakos ügyintézési rendszer még nem valósult meg (ez 2013-ra várható), a kormányablakok ügyfélszolgálati munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állampolgárokat „üres kézzel”, tájékoztatás nélkül ne engedjék el.

Foto: Pelsőczy Csaba

A területi államigazgatással kapcsolatban az elmúlt években az volt a megfogalmazott domináns vélemény, hogy minél kevesebb helyzetben jelenik meg az állam területi szinten, annál jobb. Pedig államra szükség van az államigazgatásban. A miniszter elmondta: „A kérdés nem az állami igazgatás léte vagy nemléte, hanem az, mivel találkozik területi szinten az adófizető: a jó, szolgáltató állammal vagy a rossz, hátráltató állammal.”

„A területi közigazgatás átalakításának egyik célja – amellett, hogy hatékonyan kell ellátni a feladatokat – az, hogy a rendszert az állampolgárok számára is átláthatóvá kell tenni! Az adófizetőknek olyan államigazgatásra van szükségük, ahol nem kell bolyonganiuk a különböző területi állami intézmények között. Hiszen az állampolgároknak nem feladatuk megtanulni az állami intézményrendszert vagy a hatásköri illetékességi szabályokat! Ugyanúgy, ahogy egy átlagos fogyasztónak, csupán a szolgáltatást kell igénybe vennie, az állampolgároknak sem kell átlátniuk a teljes működési struktúrát” – fejtette ki a miniszter.

Majd hozzátette: „Az átalakítási folyamat végére azt szeretnénk elérni, hogy a közigazgatás felhasználóbarát legyen. Ennek egyik fókuszpontja a kormányablak-rendszer. Itt találkozik egymással az állam és az adófizető polgár. Nem mindegy ezért, milyen érzésekkel távozik valaki egy kormányablaktól. A kormányablakok arculatát fiatal magyar tervezők készítették, az ügyfélszolgálatok reggel 8 órától este 8 óráig tartanak nyitva. A munkatársak külön képzéseken vettek részt. Reméljük: azt fogják érezni az állampolgárok, hogy itt meghallgatták őket, és valódi segítséget kaptak ügyük intézéséhez. Fontos tehát, hogy tudja és érezze az adófizető polgár: a közigazgatás érte van és nem fordítva! Hiszen a pénz, amit felhasznál az államigazgatás, az adófizetők pénze.”

Dr Navracsics Tibor elmondta: a ciklus végére olyan államigazgatási rendszer megvalósítását tervezi a kormány, ami az adófizetők megelégedettségét szolgálja, és az emberek hétköznapi életét valóban könnyebbé teszi majd.

(kormany.hu)