Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a magyar-szerb kapcsolatok az elmúlt időszakhoz viszonyítva most a legjobbak, és a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) is hatékonyan tudja képviselni az ott élő magyarság érdekeit. A Belgrádban járt miniszterelnök-helyettes erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel.

Navracsics Tibor azt mondta: a magyar kormány elkötelezett az iránt, hogy együttműködjön a szerbekkel, és erre a szomszédos állam is nyitott.

A politikus szerint olyan történelmi pillanat adódhat most, amelyet ki kell használni, egy rendkívül szoros partneri kapcsolat alakulhat ki a két ország között. Megjegyezte, az évszázadok óta egymás mellett élő két nemzet a történelemi konfliktusokban mindig egymással szemben állt, és ebből adódnak zavarok, de - értékelte - az elmúlt időszakhoz viszonyítva most a legjobbak a két ország közötti kapcsolatok.

Navracsics Tibor (fotó: Burger Zsolt)

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: nagyon bonyolult időszakban van most a vajdasági magyarok politikai képviselete és az egész közösség is. Egyrészt a kedvezményes honosítás és a megnyíló határok révén óriási a kísértés a gazdasági válság sújtotta Szerbiából az átköltözésre és elvándorlásra - mondta. Hozzátette: "a szerb politikai színtér annyira felfordult, annyira más és máshogy viselkedő szereplők jelentek meg, hogy szinte minden területen újra kell definiálnia önmagát a vajdasági magyarságnak és annak politikai képviseletének".

Navracsics Tibor úgy látja, a VMSZ adekvát válaszokat ad a felmerülő kérésekre, és támogatottságuk, legitimációjuk is megvan, ezért abban bízik, hogy a jövőben is sikerül hatékonyan képviselnie a szervezetnek a vajdasági magyarság érdekeit.

(MTI)