Az Önkéntesség Európai Éve alkalmából az olasz és a magyar önkéntesség tapasztalatairól és gyakorlatáról tartottak szemináriumot május 26-án délután Rómában, „Európai Önkéntesség Éve – tapasztalatcsere” címmel. Közlemény.

Az eseményt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közreműködésével a Római Magyar Nagykövetség és az Európai Bizottság helyi képviselete szervezte a magyar EU-elnökség római programsorozatának keretében.

A résztvevőket köszöntötte Latorcai Csaba, a KIM nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Clara Albani, az Európai Parlament olaszországi irodájának igazgatója, Emilio Dalmonte, az Európai Bizottság olaszországi képviseletének igazgató-helyettese, valamint Danilo Giovanni Festa, az Olasz Munkaügyi és Szociális Minisztérium önkéntességért és civilszervezetekért felelős főigazgatója.

Mind Latorcai Csaba, mind Danilo Giovanni Festa hangsúlyozták az olasz-magyar kapcsolatok történelmi hagyományait, amelyekre ma is építhetünk, s amelyeknek főszereplői éppen a civil kezdeményezések.

A szemináriumon résztvevő olasz civilszervezeteket az Olasz Szociális és Munkaügyi Minisztérium mellett működő országos civilügyi társadalmi konzultációs bizottság választotta ki. A felszólalók konkrét önkéntes programokat, kezdeményezéseket mutattak be a felnőttképzés, a romák integrációja, a büntetett előéletűek, illetve a deviáns fiatalok reintegrációja, az idősgondozás, a kulturális örökség védelme, a fogyatékos fiatalok és a nagyvárosi periféria társadalmi integrációja területéről. Az olasz szervezetek részéről nagyfokú készség mutatkozott a hasonló területen tevékenykedő magyar partnerekkel való együttműködésre.

A KIM nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárságának főosztályvezetői, Gelencsér Katalin és Belánszky-Demkó Zsolt a magyar EU-elnökség Önkéntesség Évével kapcsolatos kezdeményezéseit, illetve a magyar önkéntesség helyzetét mutatták be. Május 27-én, pénteken Szászfalvi László államtitkár és Latorcai Csaba helyettes államtitkár mutatja be az Önkéntesség Európai Éve magyarországi kezdeményezéseit a Szentszék egyházi karitatív kezdeményezések összehangolásáért felelős dikasztériumában, a Cor Unum Pápai Tanácsban.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)