A kulturális diplomaták feladata, hogy Magyarországot szerethetővé tegyék külföldön - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Balassi Intézet igazgatói értekezletén kedden. Az eseményen felszólalt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter emlékeztetett: az Egyesült Államok is kultúrdiplomáciai eszközökkel tette népszerűvé az országot. A könnyűzenei irányzatok, mint a jazz, a rock and roll, az amerikai ételek, filmek az egész világon népszerűvé váltak – ami az amerikai országimázst is szolgálja, valamint az amerikai diplomácia céljainak elérését is segíti. A popkultúra másik fellegvára az Egyesült Királyság. A brit és amerikai kulturális export jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az angol világnyelvvé vált – mutatott rá. A XXI század elején itt az ideje, hogy mi is felfedezzük magunknak a kultúrát, nem csak mint megkülönböztető tényezőt, hanem úgy is, mint “pozitív önigazolást” - fogalmazott.

fotó: Pelsőczy Csaba

Számunkra a kultúra stratégia - jelentette ki Navracsics Tibor. Számos olyan cél van, amit hagyományos gazdasági vagy katonapolitikai eszközökkel nem tudunk elérni, de a kultúrával igen. Nem a miénk a legerősebb gazdaság vagy a legkönyebben tanulható nyelv, de Magyarország kulturális nagyhatalom, és ezt ki kell használnunk - húzta alá a miniszter.

Kulturális diplomatának lenni ezért stratégiai fontosságú feladat. Önökön is múlik Magyarország külföldi megítélése, érdekérvényesítő képessége. Ha szerethetővé tudják tenni Magyarországot és a magyar kultúrát, akkor kiváló munkát végeztek - mondta a résztvevőknek a politikus.

A minisztérium célja az országmárka aktív alakítása, bemutatni a világnak, hogy innovatívak és kreatívak vagyunk, és képesek vagyunk minőségi munkát végezni - mutatott rá. Ezért támogatjuk az olyan kezdeményezéseket, amelyek a magyar divat, formatervezés vagy a gasztronómia megújítását szolgálják - világított rá.

Kiemelkedő jelentősségű a felsőoktatás megújítása is. Az Egyesült Államok nem csak a könnyűzenében, hanem a felsőoktatásban is kiemelkedik, ma 46 demokratikus ország vezetője mondhatja el magáról, hogy amerikai egyetemen végzett, és ez felbecsülhetetlen előny az USA-nak - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

fotó: Pelsőczy Csaba

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a köz- és felsőoktatás helyzetéről tartott előadást. Elmondta: az 1980-81-es tanév óra zuhan a közoktatásban résztvevők létszáma, a születési, demográfiai adatok pedig további csökkenést jeleznek előre. A középfokú oktatásban a szakiskolák küzdenek az érdeklődés hiányával. A felsőoktatásban kérdésként merül fel az intézmények száma és földrajzi elosztása, az egyetem és a főiskola közötti megkülönböztetés, a vizsgarendszer vagy az intézmények irányítása. A fő probléma a természettudományos és műszaki képzések iránti alacsony érdeklődés és az, hogy az elmúlt húsz évben a hallgatói létszám növekedését nem követte a rendszer. Az új felsőoktatási törvényben minden kérdéskört tisztázni fogunk - hangsúlyozta a miniszter.

(kormany.hu)