A korábbi évtizedek során állami forrásokból kiépített és fenntartott ingatlanokat irreálisan alacsony áron lehetne eladni, így a Kormány nem tervezi azok eladását – válaszolt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének írásbeli kérdésére szerdán a Parlamentben.

Navracsics Tibor elmondta: az elmúlt hónapokban az állami kezelésű üdülővagyon működtetésében jelentős változások történtek. Az új vezetésű vállalati kör erőfeszítései megmutatkoznak a pozitív működési eredmények elérésében, valamint a kihasználtsági mutatók javulásában – ismertette a miniszter.

Jelentős változás továbbá – folytatta –, hogy a korábbi zárt üdülési rendszert külső igénybe vevők előtt is megnyitják. Ezáltal egy állami tulajdonban lévő szállodaláncot alakíthatnak ki, tehát az üdülők bárki számára elérhetővé válnak – tette hozzá Navracsics Tibor.

A miniszter emlékeztetett: a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban megfogalmazott kormánytisztviselői életpálya hangsúlyos eleme a kormánytisztviselőkről való munkáltatói gondoskodás, melynek egyik eleme, hogy a Kormány a kormánytisztviselőket kedvezményes üdültetéssel, pihenési lehetőségekkel is támogassa.

A  jelenlegi kedvezőtlen ingatlanpiaci helyzetben az ingatlanok eladása előnytelen áron történhetne csupán, amely egyidejűleg azt is jelentené, hogy a korábbi évtizedek során állami forrásokból kiépített és fenntartott ingatlanokat irreálisan alacsony áron lehetne eladni – hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor.

(kormany.hu)