Minden olyan törvényt, amely nem egyezik az uniós előírásokkal, módosítani fognak – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazsági miniszter Brüsszelben, a Magyarországról szóló bizottsági vitán csütörtökön. Frissített.

Magyarország elkötelezett a szabadság, jogállamiság és a demokrácia mellett – mondta Navracsics Tibor. Tartalmi és intézményi értelemben is elkötelezett a demokrácia mellett, hiszen az alaptörvény és a sarkaltos törvények is a demokrácia „csontvázaként” vannak jelen a magyar jogrendben – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Ha egy szimbólumot keresünk a demokráciának, akkor a Fidesz az – fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: ő egy olyan párt tagja, amely elsőként küldött roma származású és siketnéma képviselőt az EU-ba.

Az adatvédelmi törvénnyel kapcsolatban Navracsics Tibor elmondta: abban egyetértés van, hogy a függetlenséget erősíteni kell, a normaszöveg kész. A bizottsággal egyetértve, nem lesz akadály a módosításban.

A bírák nyugdíjazásával kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: ezt nyugdíjreform-kérdéseként kell kezelni. Általánosabbá kell tenni a nyugdíjkorhatárt, így az igazságszolgáltatásban is változtatni kell.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a médiatörvényt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, ennek megfelelően folyamatban van a módosító indítványok kidolgozása. Amint elkészül, az Európa Tanács meg fogja kapni, majd a kapcsolódó vélemények figyelembevételével halad tovább az ügy.

Az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban Navracsics Tibor tájékoztatott, hogy az előzetes levélre most készül a válasz, és ezzel kapcsolatban is nyitottak a párbeszéd folytatására.

Navracsics Tibor kérte a résztvevőket, hogy politikai véleménynyilvánítást ne tegyenek a Klubrádióval kapcsolatban, mert az ellen jelenleg bírósági eljárás folyik.

Viszontválaszban Navracsics Tibor kiemelte: amellett, hogy Magyarország elkötelezett az EU intézményei mellett, az Európa Tanács nem tehet olyan kötelezettséget, amely a magyar alkotmánnyal ellentétes lenne.

A miniszter elmondta: a bizottsági tárgyalások eredményeként, több javaslatot is beépítettek a készülő törvényekbe. Az alkotmánybíróság hatásköre átalakult: van, amikor csökkent, de számos esetben szélesedett a jogköre – tájékoztatott Navracsics Tibor.

A miniszter megerősítette, hogy Magyarországon plurális a média minden formája. Nem a Klubrádió az egyetlen ellenzéki (ha az annak definiálja magát) médium, és ezzel semmi baj nincs – fogalmazott Navracsics Tibor.

A miniszter a kisebbségvédelemmel kapcsolatban az Alaptörvényre hivatkozott, amelyből egyértelműen kiderül, hogy „a nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezői. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz és saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvük oktatáshoz”.

A hajléktalanterülettel kapcsolatos kérdésekre Navracsics Tibor úgy válaszolt: éppen a napokban nyílnak újabb hajléktalanszállók, melyek a jövőben is bővülni fognak.

Navracsics Tibor rámutatott: a kormány és az ellenzék közti kapcsolat mindig változó, konfliktusos vagy konszenzusos. A kormánypárt ötpárti egyeztetést javasolt számos kérdésben, de a szocialista párt kijelentette, hogy nem vesz részt ezeken – tette hozzá a miniszter, ezzel is utalva a jelenlegi helyzetre.

A kormány továbbra is tárgyszerűséget kér

Navracsics Tibor: a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a magyarországi jogalkotási folyamatról az Európai Parlamentben tartott csütörtöki közmeghallgatást követően úgy nyilatkozott: a brüsszeli fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben.

Hangsúlyozta: a mostani vita "alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét", ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt.

Egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, "nem olyan nagy tragédia", ha az EP következő plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, "ettől még nem kell szívinfarktust kapni".

Háttér:

Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére az EP polgári szabadságjogokkal, igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) nyilvános meghallgatást tart ma Brüsszelben a magyarországi helyzetről, az új magyar alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről.

(kormany.hu)