A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi élvonalba kerülő kutatók itthon, Magyarországon is boldogulhassanak - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Balatonkenesén, a doktoranduszok nyári táborában.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt arról, hogy az utóbbi időben sok változtatásra volt szükség a felsőoktatás szabályozása, működése, a tudományos élet szabályozása területén ahhoz, hogy Magyarország versenyképes tudjon maradni.

Kiemelte: az elmúlt tíz-húsz évben a tudás nemzetközivé vált, ami kihívást jelentett nyelvi-kulturális téren, különösen a kelet-európaiak számára, akik korábban negyven évig teljes nyelvi elszigeteltségben éltek. A másik kihívás a tudományos világ számára anyagi természetű; még a viszonylag kevéssé pénzigényes kutatási területeken se tudunk nemzetközi eredményt felmutatni megfelelő kondíciók nélkül - hangsúlyozta Navracsics Tibor. Hozzátette: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi élvonalba kerülő kutatók itthon, Magyarországon is boldogulhassanak, "azaz ne kényszerűségből döntsenek külföldi kutatói karrier mellett, hanem menjenek ki, szerezzenek tapasztalatot, de jöjjenek haza, amikor már beérett a tudományos munkásságuk".

A miniszterelnök-helyettes azt mondta, Magyarországnak csak akkor van jövője, ha minőségi munkát tudunk felmutatni; a kiélezett nemzetközi versenyben egy kicsi, de tehetséges nemzet csak azzal tud az élre törni, ha a kormányzati politika támogatja ezt a munkát.

Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia elnöke megnyitó beszédében reményét fejezte ki, hogy a jövőben Magyarországon nagyobb presztízse lesz a PhD-fokozatnak. Nincs különbség tudás és tudás között, minden tudásnak megvan a helye a társadalomban és mindegyik hozzájárul a termeléshez - mondta, azokra a vitákra utalva, amelyek szerint vannak tudományok, amelyek segítik, és vannak, amelyek nem segítik a termelést. Számításaikat említve kitért arra: ma 174 doktori iskola működik, 2120 törzstaggal, közülük december végéig 1007-en mennének nyugdíjba, ha 62 évesen elküldenék őket, jövőre pedig újabb 1297 kolléga éri el ezt a korhatárt.

Az esetleges nyugdíjazás kapcsán úgy fogalmazott: "most már meg vagyok nyugodva, mert megnyugtattak, hogy ez nem fog bekövetkezni, de ha bekövetkezett volna ez a képlet, akkor egyik pillanatról a másikra 107 doktori iskola be kellene, hogy zárjon decemberben". Megjegyezte: ebben az esetben a jelenlegi 8800 hallgatóból 4700 maradna, mert elveszítenék szakmai vezetőjüket. Ez a számítás csak egy kis példa arra, mennyire nehéz a felsőoktatás átszervezése és átalakítása, hiszen egy rendkívül bonyolult szervezetről van szó - fűzte hozzá.

A vasárnapig tartó nyári tábort a Doktoranduszok Országos Szövetsége rendezi, amelynek elnöke, Bojárszky András kiemelte, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egy stratégiai együttműködés keretében napi kapcsolatban segíti szervezetük munkáját. Arra biztatta a doktoranduszokat, hogy higgyenek abban, amit csinálnak, és használják ki a hazai és európai uniós lehetőségeket.

(MTI)