Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Dr. Navracsics Tibor

közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes

Találatok száma:

Hírek

A KIM közleménye a jutalmakról

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. december 11. 10:45

A mai kormányülésen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter beszámolt arról, hogy a közigazgatásban 2013-ban jutalom kifizetése nem történt.

Kiírták az Erzsébet-program jövő évi pályázatait

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. december 10. 13:04

Kiírták az Erzsébet-program jövő évi pályázatait, a 2014-ben harmadik évébe lépő programra a tervek szerint 3,5 milliárd forintot biztosít a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány - jelentette be Navracsics Tibor kedden Budapesten az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Cafeteria 2014 című konferenciáján.

Gyorsabb és sűrűbb lesz a vonatközlekedés Veszprém és Budapest között

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. december 10. 9:38

Gyorsabb és sűrűbb lesz a vonatközlekedés Veszprém és Budapest között, a reggeli és délutáni órákban félóránként indulnak járatok a fővárosba, s újra járnak majd IC-vonatok is - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere kedden.

Megelőző csapást kell mérni a korrupcióra

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. december 9. 11:32

Az a cél, hogy lehetőség szerint megelőző csapást mérjünk a korrupcióra - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten a korrupcióellenes küzdelem világnapján.

Az ír gázoló hajlandó Magyarországra jönni, de feltételei vannak

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. december 5. 13:18

Hajlandó Magyarországra jönni Francis Ciaran Tobin, de feltételei vannak - jelentette be az igazságügyi miniszter csütörtökön 12 óra után néhány perccel azt követően, hogy lejárt az ír gázolónak ennek eldöntésére adott gondolkodási idő.

Magyarnak lenni Európában

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. november 29. 17:42

Ma is a politika egyik központi témája az a vita, ami kétszáz évvel ezelőtt foglalkoztatta Kazinczyt, Somogyit és a Mondolat szerzőjét: hogyan tudunk magyarok lenni Európában - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Mondolat kiadásának 200. évfordulója alkalmából készült emléktábla avatóján Veszprémben, pénteken.

Cél, hogy Magyarország az egyik motorja legyen az európai gazdasági növekedésnek

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. november 29. 13:40

A kormány célja, hogy Magyarország erősebb, versenyképesebb legyen, az egyik motorja legyen az európai gazdasági növekedésnek - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy nemzetközi konferencián pénteken Budapesten.

Stratégiai partnerré vált a KIM és az MTVA

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. november 26. 13:22

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója kedden Budapesten.

Magyar-horvát-olasz történészkonferenciát nyitott meg Navracsics Tibor Rómában

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. november 22. 12:49

Az európai identitás - és nemzettudat értékéről beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Római Magyar Akadémián (RMA) pénteken zajló magyar-horvát-olasz tudományos történelmi konferencián.

Magyarország sereghajtóból ismét éllovas lehet

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. november 21. 9:08

Az elmúlt három és fél év kormányzati lépéseinek és a választók munkájának, kitartásának és hitének köszönhetően érkeznek az eredmények, így "sereghajtókból ismét éllovasok lehetünk" - hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerda este Sárváron.