Ha korrupcióellenes harcról van szó, akkor nem kell foglalkozni azokkal, akiknek rossz a lelkiismeretük, és ezért kitalálnak mindenféle támadást - szögezte le Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában kedden. A fideszes politikus szólt a korrupcióellenes küzdelem fontosságáról, a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos változásokról, valamint az egyablakos ügyintézésről is.

A versenyképesség egyik legfontosabb hátráltató tényezője a bizalomhiány. Ahogy egymás után kerülnek a felszínre a korrupciógyanús esetek, úgy látjuk, hogy a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás nem tudja minden szempontból kellő gyorsasággal feldolgozni az ügyeket - jelentette ki Navracsics Tibor.

A rendőrség megkapja a maga megerősítését a belügyminisztériumtól, az ügyészség és a bíróságok költségvetését pedig megnövelik 4-4 milliárddal. Úgy gondoljuk, hogy a korrupcióellenes harcban a meglévő intézmények kapacitásait kell megerősíteni, és a törvényekkel kell kellő erélyt biztosítani - tette hozzá. A miniszter elmondta, az új emberek felvétele és a technikai ellátás korszerűsítése mellett még az idei évben benyújtják a büntető- illetve a polgári eljárás módosítását, amely gyorsabbá teheti a hatóságok működését.

A korrupcióellenes bűncselekmények többnyire intellektuális természetűek, jelentős része tipikusan magasabb végzettségű, magasan képzett emberek körében történik, és maga az elkövetési mód is általában kifinomultabb - fejtette ki a politikus. A közigazgatási és igazságügyi miniszter hozzátette: kezd kialakulni ezzel kapcsolatban egy nemzetközi szaktudás is. Ausztriában az ENSZ védnöksége alatt megalakult a Korrupciós Akadémia, Magyarország ehhez alapítóként cHa korrupcióellenes harcról van szó, akkor nem kell foglalkozni azokkal, akiknek rossz a lelkiismeretük, és ezért kitalálnak mindenféle támadást - jelentette ki Navracsics, majd hozzátette: az a cél, hogy Magyarország ismét tiszta gazdaságú állammá, megbízható partnerré váljon Európában. Csak akkor indulnak be a beruházások, kezdődhet meg a munkahelyteremtés, ha korrupciómentes lesz hazánk - hangsúlyozta.

A választópolgárok pontosan látják a különbséget

Gyurcsány Ferenc bebizonyította, hogy számára nincsenek határok. Hétfőn meglehetősen "leegyszerűsített civilizációjú" azonnali kérdést hallhattunk tőle - jelentette ki a miniszter a bukott kormányfő parlamenti felszólalásával kapcsolatban. Navracsics leszögezte, a kormányzó erőnek abban is méltóságot kell mutatni, ahogy a támadásokat elviseli, a választópolgárok pedig pontosan látják a különbséget.

A fideszes politikus a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szabad pénztárválasztás joga megmarad. Mint fogalmazott, megmarad az állami és az önkéntes nyugdíjbiztosító, a kötelezően választott kategória szűnik csak meg. Ha valaki az állami mellett pótlólagos nyugdíjbiztosítást akar kötni, akkor minden további nélkül megteheti - hangsúlyozta.

A januárban bevezetendő egyablakos ügyintézési rendszer bevezetésével kapcsolatban kifejtette: a cél az életspecifikus ügyintézés - ehhez példaként a szülés utáni ügyintézés egyszerűsítését említette. Ha valakinek gyermeke születik, és több helyről, több hatóságtól kellene igazolásokat begyűjteni, akkor ezt megteheti majd egyetlen ablaknál - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

(kormany.hu)