Navracsics Tibor publicisztikája a Heti Válasz 2011. november 24-i számában.
Ön, Kedves Olvasó, most, így november vége felé feltehetően egy többé-kevésbé jól fűtött lakásban, kényelmesen bebútorozott otthonos környezetben, reményeim szerint boldog családban lapozgatja ezt az újságot. Amikor a jövőjéről gondolkozik, sikereket mér: előrébb jut-e a ranglétrán, többet fog-e keresni, tud-e gyermekének megfelelő iskoláztatást, családjának stabil anyagi hátteret biztosítani. A veszélyek persze eszébe jutnak a tervezgetés során, ám mivel Ön mindent megtesz azok elhárítására, jó okkal gondolhatja, hogy nem fogják megakadályozni álmai megvalósulását.
Miközben általunk fontosnak gondolt napi küzdelmeinket vívjuk, nem jut eszünkbe, hogy a mi gyermekeink is veszélybe kerülhetnek. Ők nem tartoznak abba a harminc százalékba, aki reggeli nélkül indul iskolába napjaink Magyarországán. Nem tartoznak azon négyszázezer gyerek közé, aki a szegénységi küszöb alatt él. Négyszázezer. Itt azért meg kellene, hogy remegjen egy pillanatra a tervező kéz. Két Debrecennyi várost tenne ki, ha a szegénységben élő gyermekeket egy városba telepítenénk. Jól szituált családok számára persze ez csak elvont veszély. Elvált szülőknél, nagycsaládosoknál, devizahiteleseknél konkrét, napi fenyegetés. Elgondolkodtató, hogy az Európai Unió országai közül csak Romániában nagyobb az átlagos szegénységi és a gyermekszegénységi mutató közötti különbség, mint nálunk.
Egy átlagos napon arra sem gondolunk, hogy gyermekeink sérelmére csak tavaly több mint tizenötezer bűncselekményt követtek el. Megöltek tizenöt gyermeket és kilenc fiatalkorút, több mint hatszáz esetben szexuális bűncselekmény követtek el ellenük. Gyermekeink vagy unokáink a bűncselekmények áldozatai. Sértettek, akik számára az általunk biztonságosnak és boldognak szándékolt világ egyetlen pillanat alatt ellenséges veszélyzónává válik. A gyermek pedig többszörösen áldozattá. Újra átéli a bűncselekmény szörnyűségét a feljelentésnél, a nyomozás során, a bíróság előtt. Egy életre foglyává válhat a tettesnek, és – ha nem vigyázunk rá – a hivatalos szervek érzéketlenségének.
A magyar belpolitika túl sokszor szól csak az egészséges felnőtt férfiak problémáiról. Miközben otthon mindent megteszünk szeretteinkért, a közélet arénájában sokszor mintha elfeledkeznénk róluk. Márpedig Magyarországnak csak akkor van jövője, ha a segítségre és védelemre váró emberekre fokozottan odafigyelünk.
November 20-a, vasárnap a gyermekeket megillető jogok világnapja volt. Mi ezen a hétvégén indítottuk el a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához vezető kampányunkat, amelynek első lépéseként gyermekbarát meghallgató szobákat hozunk létre minden rendőrfőkapitányságon 2014. január elsejéig. Ezek a meghallgató szobák barátságosabb környezetükkel persze nem tudják meg nem történtté tenni a bűncselekményt, a trauma oldásában azonban komoly a szerepük. A jövőben törvénymódosításokat teszünk azért, hogy a találkozás a hatóságokkal a gyermeksértettek számára ne a sebek elmélyülését, hanem azok gyógyulását jelentse.
Én olyan Magyarországban hiszek, amely mindenki köztársasága. A tehetségeseké, gazdagoké, sikereseké, de azoké is, akik kevésbé szerencsések az életben. Jövőnk olyan lesz, amilyenné a mát tesszük gyermekeinknek. Sokszor nem is kerül pénzbe, csak szándéktól függ, hogy odafigyelünk rájuk, védjük őket, igazi közösségként óvjuk és segítjük a védelemre szorulót; vagy éppen a farkastörvényű dzsungelbe kieresztve, magára hagyva engedjük eltűnni. Illúzióit, terveit, végül őt és a jövőnket is.
(Heti Válasz)
