A Honvédelmi Minisztérium EU-elnökség ágazati képzési sorozatának második szemináriumát 2010. március 31-én rendezte meg a HM Védelempolitikai Főosztálya.
A szeminárium a Lisszaboni Szerződés kapcsán felmerülő intézményi változásokat vizsgálta három neves szakember, Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője, Martinusz Zoltán, az Európai Tanács állandó elnökének főtanácsadója, valamint Dienes-Oehm Egon, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős szakállamtitkárának tanácsadója által tartott előadások révén. A HM jövőbeli EU elnökségi feladataira vonatkozóan Bali József védelempolitikai szakállamtitkár tartott záró összegzést. A szeminárium házigazdája Nagy Zsolt, a HM Védelempolitikai Főosztály főosztályvezetője volt.
Szűcs Tamás előadásában a Lisszaboni Szerződés létrejöttének okait és következményeit ismertette. A szerződés alapjául szolgál annak, hogy az Európai Unió, mint szervezet ténylegesen globális szereplő lehessen, és meg tudjon felelni a XXI. század kihívásainak. Szűcs Tamás szerint a szerződés négy fő irányban hozott változást az EU számára. Elsőként a hatékonyság növelését emelte ki, pl. a döntéshozatali eljárások egyszerűsítését, vagy az Európai Tanács egyszemélyi állandó elnökének kinevezését. Második pontként a demokrácia kiszélesítését jelölte meg: az EU demokratikus értékeinek világosabb megfogalmazása, az alapjogi charta elfogadása révén erősödnek az európai állampolgári jogok, nő az EU-intézmények átláthatósága, egyértelműbb a hatáskörök elválasztása az uniós intézmények és a tagállamok között. A harmadik pontban Szűcs Tamás azt vázolta, hogy a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően az EU a biztonság szempontjából is jelentős változások előtt áll; ide tartozik a közös védelem-politika megerősítése, az EU növekvő képessége az energiabiztonság megteremtése, a nemzetközi terrorizmus, a klímaváltozás és a szervezett bűnözés elleni küzdelem területén. Végül a negyedik pontban kiemelte, hogy az EU immár erős globális politikai tényezővé vált. Ez elsősorban két új posztnak köszönhető: Herman Van Rompuy-nak, az Európai Tanács állandó elnökének és az új külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek, Catherine Ashtonnak, aki egyben a Bizottság alelnöke is.
Martinusz Zoltán ismertette a Lisszaboni Szerződés hatásait az Európai Unió külügyeire vonatkozóan, és bemutatta az EU külkapcsolataival összefüggő egyes intézményi, személyi és eljárásokat érintő főbb változásokat. Kritikus előadásában rámutatott a szerződésben foglaltak megvalósításának nehézségeire, és elmondta, hogy a várakozásokkal ellentétben a Lisszaboni Szerződés nem tette hatékonyabbá az EU működését. Megítélése szerint egyelőre egy „türelmi időszakot” élünk át, és nagyon sok akadállyal kell megküzdenünk. Az Európai Tanács állandó elnökének és az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének még kevés a tapasztalata, emellett nem áll mögöttük jól bejáratott intézményi háttér. Továbbá a szerződés nem szabályozza egyértelműen az állandó és a soros elnökség közötti viszonyt sem, a nehézségeket pedig csak tetézi, hogy az EU külkapcsolatai területén öt intézményi szereplő van. A Lisszaboni Szerződés végrehajtása is többféle bizonytalanságot eredményez. Egyrészt kialakult egy tagállami bizonytalanság a folyamatok kiszámíthatatlansága miatt, másrészt van egyfajta intézményi bizonytalanság is, mivel új szereplők jelentek meg az EU-n belül, és a régi szereplők közül is többen új funkciókat kaptak. Így az eddig bejáratott intézményi folyamatok sokszor nem érvényesülnek. Harmadrészt a kialakult helyzet a külső partnerekben is bizonytalanságot okoz. Mivel a rendszer még nem forrta ki magát, és az intézményi felállás semmivel sem lett egyszerűbb, a partnerek hajlamosak az EU helyett ismét egyenesen a tagországokkal keresni a kapcsolatokat. A magyar elnökség szempontjából hátrány, hogy a soros elnöknek éppen a látványos nemzetközi szereplési lehetőséget kínáló kül- és biztonságpolitika terén nem lesz szerepe, így megváltozik egy-egy soros EU-elnökség sikerességének a jelentése is. További nehézséget jelent, hogy Spanyolország a Lisszaboni Szerződésből való átmenetet levezénylő elnökség, Belgium pedig az átmenetet lezáró elnökség szerepét tölti majd be. Ezért Magyarországé lesz az első, teljes mértékben a Lisszaboni Szerződés szerint működő soros elnökség; mindez egy olyan időszakban, amikor az EU-nak még nem lesz megfelelő intézményi háttere és tapasztalata a Lisszaboni Szerződés szerinti megfelelő működéshez, Magyarország pedig nem rendelkezik a soros elnökséghez fűződő tapasztalatokkal. Martinusz Zoltán végül ismertette az Európai Tanács elnökének munkáját, amely túlmutat az Európai Tanács ülésein való elnöklésen. Az elnök feladatai közé tartozik, hogy a Bizottság elnökével együttműködve és az Általános Ügyek Tanácsában folytatott munka alapján gondoskodjék az Európai Tanács munkájának előkészítéséről és folyamatosságáról. Komoly erőfeszítéseket igényel ugyanis az Európai Tanácson belüli kohézió és konszenzus megteremtése. Az Európai Tanács elnöke ezenkívül – a saját szintjén és e minőségében, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hatáskörének sérelme nélkül – ellátja az Unió külső képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.
Dienes-Oehm Egon előadásában kritikusan állt az EU politikai célkitűzésihez. Megfogalmazása szerint bár a maastrichti szerződés megalapozta az unió politikai jellegét, az nem tudott hatékonnyá válni. A Lisszaboni Szerződés véleménye szerint helyreállította a több tagállam által vissza-utasított alkotmány kudarcát. Méltatta ugyanakkor, hogy a Lisszaboni Szerződéssel először jelentek meg az európai integrációban nem gazdasági területen szupranacionális elemek (ez mind az egykori második és harmadik pillérre igaz). Hiába mutatja magát azonban kifelé egységesnek az EU, továbbra sem képes pl. nemzetközi szerződéseket kötni. A közös kül- és biztonságpolitika pedig továbbra is megmaradt kormányközi szinten. A szupranacionális intézményi jelleg hiányát jelzi, az is, hogy nem tapasztalható politikai téren az áruk, személyek, stb. szabad mozgásához kapcsolódó egységesség a tagállamok között. A soros elnökség kapcsán kiemelte, hogy az akkor lehet sikeres, ha uniós szinten lehetővé teszi a szükséges döntések meghozatalát; ennek a feladatnak alá kell rendelni a hazai érdekek elsődleges képviseletét. Az elnökség legfeljebb annyit tehet, hogy igyekszik azokat a dolgokat elhagyni féléves napirendjéről, amelyekben nemzeti érdekei folytán ellenérdekelt.
A szemináriumot lezárva Bali József védelempolitikai szakállamtitkár összefoglalta az elnökségi felkészülés egyes aktuális kérdéseit. Beszámolt arról, hogy a Külügyminisztérium vezetésével elkészült a féléves magyar elnökségi munkaprogram első változata. A biztonság- és védelempolitikára vonatkozó részeket a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közösen készítette el, és azok illeszkednek a tágabb, kül- és biztonságpolitikai programhoz. Elkészült a munkacsoportok ülésrendjének első, illetve az elnökségi rendezvénynaptár újabb tervezete is.
(HN Sajtóiroda)
