„Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék a hangján. S ami csak szép és jó volna, édesanyámnak adnám.”

Drága Édesanyám!

Májusban, amikor virágba borulnak a fák, s az újjászülető természet az élet szépségeiről mesél, akkor ünnepeljük minden ember számára a legdrágábbakat – az édesanyákat. Május első vasárnapján óvodások, kamaszok és bizony a már felnőtt „gyerekek” is mind virággal állnak édesanyjuk elé, hogy megköszönjék áldozatkész szeretetüket. Minden szó, gondolat kevés ilyenkor, és szavakkal talán ki sem lehet fejezni, hogy mennyire szeretjük édesanyánkat, pedig tudjuk, érezzük, mennyi mindent köszönhetünk Nekik.

Milyen rég volt, amikor először nyitottam fel a szemem, és megpillantottam a világot. Emlékezz, anyu! A te arcodon is ugyanilyen gyönyörű volt az a mosoly, melyet arcodra varázsolt az én első kis ügyetlen szavam: „Mama".
Édesanyák, akik mindenütt és mindig vártok ránk és mégsem vártok tőlünk semmit. Akiknek kedves mosolya feloldja szívünk félelmeit, akiknek dolgos keze elsimítja homlokunkról a gondok barázdáit. Neveltek bennünket, s otthonotokban féltve őrzitek a családi tűzhely, a szeretet lángját, melegét. Megtanítottátok: mindennek a hiányát el lehet viselni, csak egyet nem nélkülözhetünk – a szeretetet. Mi, akik azt hiszzük, már felnőttek vagyunk, megállunk a magunk lábán, mégis ha kis kellemetlenség vagy valami baj ér bennünket, akkor is, és, azóta is visszatérünk egy kedves szóért, megbocsátó mosolyért.

„Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék a hangján. S ami csak szép és jó volna, édesanyámnak adnám.”

(MH Tartományi Újjáépítési Csoport, Afganisztán)