Az első magyar kezdeményezésű béketeremtő, békefenntartó műveletnek emléket állító, huszonegy tablóból álló kiállítást nyitották meg október elején Chaniaban. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az általa bemutatott gyűjteményt a későbbiekben hazánk krétai tiszteletbeli konzuljának adományozza.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum krétai békefenntartásról szóló tablókiállítását Athén, Thesszaloniki és a krétai Iraklio után – utolsó állomásként - Chaniaban rendezték meg. Az eseményen megjelent Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, Sándorfi Eszter athéni nagykövet, Annus Zsolt alezredes véderőattasé, valamint Konsztantinosz Konsztantinidisz krétai tiszteletbeli konzul. A megnyitó előtt a létesítmény konferenciatermében - többek között - Siklósi Péter mondott beszédet.

Siklósi Péter (fotó: HM VPHÁT)

A tablók mellett a helyi gyűjtők által rendelkezésre bocsátott korabeli tárgyak, fegyverek, térképek és újságok színesítették a kiállítást. A rendezvény egyik érdekessége, hogy a megnyitón beszédet mondó Dimitris Nikolakakis – egyben a városi névadó bizottság elnöke - kezdeményezte, hogy Chania-ban nevezzenek el utcát Pintér Gyula egykori osztrák-magyar főkonzulról. A javaslatot másnap, a város polgármesterénél tett látogatáson a város első embere is megerősítette.

 (fotó: HM VPHÁT)

A kiállítás tárgyait a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Konsztantinos Konstantinidisnak, hazánk krétai tiszteletbeli konzuljának adományozza majd. Az erről szóló adományozó oklevelet Siklósi Péter helyettes államtitkár nyújtotta át az Eleftherios Venizelos, görög államférfi sírjánál tartott ünnepélyes koszorúzást követően.

(fotó: HM VPHÁT)

A bemutató a város óvárosának Velencei-kikötőjében álló, úgynevezett Nagy Arzenál kiállító teremben látogatható október 22-ig.

(kormany.hu; HM- dr. Annus Zsolt alezredes, véderő, katonai és légügyi attasé)