A nemzeti biztonsági stratégia részeként formálódik a nemzeti katonai stratégia – mondta Siklósi Péter június 20-án, szerda délután Budapesten. A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára a Pallas Páholy „Megváltozott a Magyar Honvédség alapfeladata?” című rendezvényén tartott vitaindító előadást.

A magyar katonai-biztonsági stratégia fő vonalaiban nincs jelentős változás, az új elgondolásokat a hangsúlybeli változások indokolják – fogalmazott a honvédelmi tárca helyettes államtitkára, majd rámutatott: nem valószínű egy hazánk elleni, a hagyományos értelemben vett katonai fenyegetettség, ám az alaptörvényben lefektetett katonai védelmi képességek követelményeinek alapjaiban meg kell, hogy feleljen a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség.

(fotó: Dévényi Veronika, Zrínyi Média)

Siklósi Péter hozzátette: az új stratégiában is változatlan, hogy a Magyar Honvédségnek eleget kell tennie legfontosabb feladatának, a haza védelmének, és megfelelő felkészültséggel kell rendelkeznie minden helyzetre.

Az alapot jelentő nemzeti biztonsági stratégiát idén februárban fogadta el a kormány, ezután vált lehetővé, hogy a katonai biztonsági védelmi stratégiát – a nemzeti biztonsági elgondolások fő irányaihoz igazítva – kidolgozzák, más minisztériumokkal és szervezetekkel, intézményekkel együttműködve – emelte ki a minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára.

Mivel a mostani helyzet viszonylag kiszámítható, így jelentős változás nincs a nemzeti katonai stratégia fő vonalaiban. A nemzeti biztonsági stratégiát csak azokhoz a változásokhoz kell igazítani, ami az elhúzódó világválság, valamint bizonyos térségek átalakulásának következménye. Az is közrejátszik a módosításokban, hogy nem csupán az expedíciós feladatokra összpontosítsunk, hanem hazánk védelmi képességeire, felkészültségére is – húzta alá a helyettes államtitkár.

Siklósi Péter előadásában fontosnak ítélte meg a kiberhadviselésre, a közösségi médiára fordítandó figyelmet, valamint a hazai hadiipar fejlesztését is. Mint elmondta: októberig ezt a védelmi tervezetet több szinten – nem kormányzati szervekkel, politikai és közigazgatási szervezetekkel – elemzik, értékelik, hogy javaslataikat hasznosítva tovább finomíthassák a stratégai elgondolásokat.

Az előadást követően a hallgatóság a magyar haderőről, a haderőreformról, a honvédelmi költségvetésről, a környezetbiztonságról, a globális éghajlatváltozásokról, az energiabiztonságról és a NATO-kötelezettségekről szóló kérdéseket tett fel a helyettes államtitkárnak.

(Zrínyi Média)