A magyar Köztársaság honvédelmi miniszterének ünnepi köszöntője a Haditechnikai Kutatók és Fejlesztők Napja alkalmából.
Tisztelt Kutatók és Fejlesztők!
Méltó ünnepként és méltán került be a katonai és csapatünnepek közé a Haditechnikai Kutatók és Fejlesztők Napja, ami a Magyar Királyi Honvéd Haditechnikai Intézet 1930. március 1-i megalakításához kötődik. Az elmúlt évtizedekben a haditechnikai kutatás és műszaki fejlesztés terén számos kiemelkedő találmány született, melyek mind a mai napig ékesen bizonyítják a magyar kutatók és feltalálók felkészültségét. Az idő múlásával sem veszített értékéből és aktualitásából az alapító okirat szellemisége sem, mi szerint az intézmény feladata: „a technikai tudományok fejlődését figyelemmel kísérni és azok terén elért eredmények katonai célokra való felhasználását, úgy elméleti, mint gyakorlati téren előkészíteni.” Egyértelműen látszik, hogy a 80 évvel ezelőtt megfogalmazott hivatás és a napjainkban megfogalmazható küldetés egybeesik.
A társadalom, benne a Magyar Honvédség számára napjaink egyik fő kihívását a gazdasági válság képezi. Világméretű kialakulásában egyaránt szerepet játszott a politika és az emberi természet, így az is kijelenthető, hogy a válságból való kilábalás országos és uniós szinten megfogalmazott politikai válaszok nélkül elképzelhetetlen. E válaszok megfogalmazásában aktív szerepet játszik Magyarország, melynek fő színtere – elnökségünk okán – az Európai Unió és az Európai Parlament. A politikai erőfeszítések mellett összehangolt gazdasági stratégiára is szükség van ahhoz, hogy legyőzzük a minket jelenleg gúzsba kötő kedvezőtlen körülményeket. A foganatosítandó rendszabályok célja a gazdasági környezet olyan átalakítása, melynek eredményeként a gazdaság fellendül, nő a versenyképesség, helyre áll a fiskális egyensúly, létrejönnek a fenntartható növekedés feltételei, ahol az értékteremtés és források megőrzése meghatározó szerepet játszik.
Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, a K+F és innováció támogatása a gazdasági válság ellenére sem szorulhat háttérbe. Azonban e téren is számolnunk kell a realitásokkal, köztük azzal is, hogy a közép-kelet-európai országok kevesebb eséllyel pályáznak, melynek egyik fő oka, hogy a kutatók mögül hiányzik a megfelelő kutatási háttér és infrastruktúra. E téren elvi kérdéssé vált a kiválósági elv megvalósulásának az elősegítése, azaz a kutatási háttér infrastruktúrák megteremtése.
Előzőek elérésében nagy szerepet játszik az Európai Kutatási Térség, amely megoldást szolgáltat arra a problémára, hogy a nemzeti és regionális kutatási és innovációs rendszerek egymás mellett, egymást kiegészítve és nem egymást duplikálva működjenek együtt. Értelem szerűen ezek a kutatási és innovációs folyamatok kiterjednek a védelmi szférára, azon belül pedig a haditechnikai kutatás és fejlesztés szakterületére.
Változtatni szükséges a K+F módszertanán is. A kutatóknak túl sok időt kell adminisztrációval tölteniük, így kevesebb idő jut a kutatásra. A közép-kelet-európai országokban különösképpen hiányzik az adminisztrációs kapacitás, a cél tehát az adminisztráció volumenének csökkentése.
Nem kerülhető meg a finanszírozás kérdése sem: különbséget kell tenni a kutatás és az innováció finanszírozása között. A kutatás pénzbefektetéssel jár, amely által új tudást nyerünk, az innováció pedig egy új tudást jelent, amely által pénz termelünk. Ennek a körnek a bezárására kell törekednünk, és ezt kell átültetnünk a napi gyakorlatba.
Tisztelt Kutatók és Fejlesztők!
Minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy a 21. század Magyarországának sikere az emberek tudásán, megújulási képességén és az emberekben rejlő kreativitáson múlik. Ugyan ez, Széchenyi István szavait idézve úgy hangzik: “Tőlünk függ minden, csak akarjuk!”
A magyar Kutatókról és Fejlesztőkről – nem csak a csapatünnep okán – elmondhatjuk, hogy mindig tudták és tették a dolgukat, amit világra szóló találmányok igazolnak. A mai kutatók feladata, hogy a nehéz feltételek ellenére is tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Munkájuk eredményei gyakorta nem állítják Önöket rivaldafénybe, de tudniuk és érteniük kell, hogy az Önök által elért eredmények is hozzájárulást jelentenek a haza védelme, a nemzetközi kötelezettségeink, végső soron a Magyar Katona küldetésének sikeres teljesítéséhez.
E munkához kívánok a haditechnikai kutatás és műszaki fejlesztés terén dolgozó minden tiszt, tiszthelyettes és közalkalmazott részére sikeres és eredményes szellemi és gyakorlati tevékenységet, erőt, egészséget és katona szerencsével párosuló kutatói szerencsét.
Budapest, 2011. március 23.
Dr. Hende Csaba MK honvédelmi minisztere
(HM)