A függetlenség előfeltétele az erős, fenntartható és globálisan versenyképes európai védelmi technológiai és ipari bázisnak. Az Európai Védelmi Ügynökség azt javasolja, hogy a tagállamok egységes európai megközelítést alakítsanak ki ennek érdekében- hangsúlyozta Christian Bréant. Az EDA kutatási és technológiai igazgatója ezt a kétnapos – április 13-14 – konferencia értékelésében szögezte le.
Az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége adott otthont április 13-14-én annak a nemzetközi konferenciának, amelyet az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency – EDA) és a Honvédelmi Minisztérium szervezett „Európai technológiai függetlenség” címmel. A rendezvény helyszíne a HM Kulturális Központ patinás épülete, a Stefánia Palota volt. A konferencián a védelmi kutatás-fejlesztési szakterület mintegy százötven külföldi és magyar képviselője vett részt. A konferencia célja, hogy minden érintett szereplőt meggyőzzön az európai technológiai függetlenség védelmi szektort érintő stratégiai fontosságáról és a proaktív hozzáállás szükségességéről.
A résztvevők az értekezlet ideje alatt a palota előterében ízelítőt kaptak a Magyar Védelmiipari Szövetség tagjainak termékeiből. A kiállításon bemutatta tevékenységi területeit és fontosabb termékeit a HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt., a HM Armcom Kommunikációtechnikai ZRt., a HM ARZENÁL Elektromechanikai Zrt., a Gamma Műszaki Zrt., a Respirátor Vegyivédelmi és Tűzvédelmi Zrt., a Milipol Kft., a VEKTOR Munkavédelmi Kft., és a VT-Rendszertechnika Kft.
A konferenciát a HM Fegyverezeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgatója, dr. Keszthelyi Gyula nyitotta meg. Megnyitójában üdvözölte a megjelenteket és kifejezte örömét, hogy a konferenciának Magyarország adhatott otthont. A megnyitót követően a jelenlévők két vitaindító előadást hallgattak meg, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára Siklósi Péter, és Adam Sowa, az EDA főigazgató-helyettese tartott. A délelőtti plenáris ülésen előadást tartott az EDA kutatási és technológiai igazgatója, Christian Bréant „Az európai technológiai függetlenség az EDA értelmezésében” címmel, amelyet Inzelt Péter a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet igazgatója „A függetlenség értelmezése, szükségessége, és megvalósíthatósága” című felszólalása követett. Ezután Reinhard Schulte-Braucks az Európai Bizottság Űrkutatási és Fejlesztési főigazgatóság igazgatója tartotta meg előadását „A függetlenség az Európai Unió felfogásában”, majd Alberto Tobias, az Európai Űrkutatási Hivatal osztályvezetője „Független európai technológiák” címmel. Jan-Olof Lind, a Svéd Védelmi Kutatási Ügynökség igazgatója tájékoztatást adott az EDA részére készülő, Európai védelmi technológiai és ipari függőségek című tanulmányról. A délelőttöt Heinz Kundert, a Félvezető Eszközök és Anyagok Nemzetközi Szövetsége európai elnökének az európai félvezetőgyártás kritikus helyzetével foglalkozó előadása zárta.
Délután a konferencia három szekcióban folytatta ülését az EDA kutatási és fejlesztési igazgatóhelyettesei vezetésével. Az első szekcióban, amelynek vezetője Utimia Madaleno volt, a függetlenedés anyagtudományi feltételeit vették górcső alá a felszólalók. A második szekcióban - ahol Michael Sieber elnökölt - az alkatrészek kérdéskörét vizsgálták meg a résztvevők, míg a Gerlof de Wilde által vezetett a harmadik szekcióban a konkrét eszközökről és a témakör egyéb összefüggéseiről értekeztek. Ebben a szekcióban több magyar előadás is elhangzott: Solymosi János a Bonn Hungary-től az innovatív magyar repülés- és védelmiipari cégekkel való együttműködés lehetőségeiről, Vértesy Gábor az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudomány Kutatóintézetének képviseletében a roncsolásmentes anyagvizsgálat egy új módszeréről, míg prof. Szépvölgyi János, az MTA Kémia Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet igazgatója a nanoporok katonai célú alkalmazásának lehetőségeiről beszélt.
A konferencia második napján ismét plenáris ülésen találkoztak a résztvevők. Ezen a fórumon a résztvevők a technológiai függetlenséghez vezető lehetséges utakat vitatták meg. Peter Collins, az Európai Repülő- és Védelmiipari Szövetség Védelmi Kutatási és Technológiai Bizottságának elnöke előadásában az ipar szemszögéből elemezte az európai helyzetet, kiemelve a kormányzati és ipari partnerség fontosságát. Előadást tartott a francia védelmi minisztérium kutatási és fejlesztési igazgatója, Bladine Vinson-Rouchon a francia hadsereg lehetőségeiről a technikai függetlenség tükrében; és Giampaolo Lillo, az olasz védelmi minisztérium kutatási és fejlesztési igazgatója, aki az olasz hadsereg vonatkozásában elemezte a témát. Az Európai Bizottságot képviselő Michel Catinat a jövőbeni fejlődést megalapozó technológiákkal kapcsolatos kihívásokat vázolta fel. Az egyes előadások után a jelen lévők megvitatták az elhangzottakat.
A kétnapos konferenciát Christian Bréant az alábbiak szerint összegezte:
- A függetlenség előfeltétele az erős, fenntartható és globálisan versenyképes európai védelmi technológiai és ipari bázisnak. Az Európai Védelmi Ügynökség azt javasolja, hogy a tagállamok egységes európai megközelítést alakítsanak ki ennek érdekében. A technológiai függőség korlátozza az európai iparnak és az ehhez kapcsolódó kutatási bázisnak azt a képességét, hogy válaszoljon a védelmi, űr-, és biztonsági piac növekvő igényeire. Ez a függőség jelentősen korlátozhatja az EU közös biztonság- és védelempolitikáját támogató képességeket is.
Bár az európai technológiai függetlenségre kiváló példákat láthatunk egyes szektorokban, mégis hiányzik a hozzá kapcsolódó átfogó európai keret. Az európai technológiai függetlenség fontos védelempolitikai kérdés, de Európa számára egy ennél szélesebb stratégiai dimenziója is van. A témakör jól illeszkedik az EDA kutatás-fejlesztési céljaihoz, és összhangban van a védelmi miniszterek által jóváhagyott európai védelmi kutatási és fejlesztési stratégiával.
(kormany.hu; HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal)