Lélekben megerősödve kell túlhaladnunk a magyarság trianoni tragédiáján, össze kell fognunk egymással, mert csak így építhetjük fel országunkat – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára június negyedikén, a nemzeti összetartozás napján az alsóörsi Színes Csokor nevű rendezvényen.
Simicskó István –a rendezvény fővédnökeként – a nemzeti összetartozás napjával kapcsolatban elmondta: június negyedike a magyarság tragédiáját a világ számára is nagyon komolyan felmutató emléknap. Kifejtette, hogy a magyar Országgyűlés ezt a tragédiát megpróbálja „oldani”; olyan módon elérve a feledést, hogy közben „a nemzet ebből megerősödve kerüljön ki.”
„Jó az a kezdeményezés, amelyik megpróbál felülemelkedni ezen a tragédián és ország-világ előtt megmutatja: az erős nemzetek képesek bármilyen sorscsapást túlélni. Mert hogyan másként lehetne túlélni ezt a szörnyű tragédiát, amely voltaképpen csak a magyarságot sújtotta ilyen keményen, mintsem úgy, hogy mindenki kinyújtja segítő kezét és odafigyel az elszakadt országrészekre és azokra az emberekre, akik nehéz körülmények között is vállalják és mindig is vállalták magyarságukat?” – tette fel a kérdést az államtitkár.
Leszögezte: az új kormány első döntése volt, hogy megadta a magyar állampolgárság lehetőségét a határon túli magyar nemzettársainknak. Simicskó István aláhúzta: nem csak fegyverrel, hanem „ceruzával is lehet szörnyű tragédiákat okozni”.
„Az igazság jegyében a békediktátorok ceruzával fosztották meg hazánkat korábbi területeinek hetvenegy százalékától. Szétdúlták Közép-Európa történelmileg kialakult részét, tartósan szembeállítva különböző népeket, nem beszélve a döntés egyes emberekre gyakorolt hatásáról. Azzal, hogy a békediktátorok ilyen módon húzták meg a határokat alapvetően hozzájárultak a második világháború kitöréséhez, amelyben több tízmillió ember vesztette életét. Mai gondjaink jelentős része is ennek a döntésnek köszönhető” – hangsúlyozta Simicskó István.
Hozzáfűzte: szerencsére akkor is éltek olyan emberek, mint például gróf Klebelsberg Kuno vallás - és közoktatásügyi miniszter, aki „a háromféle hazafiság közül - kesergő, szónokló és alkotó - az utóbbit ajánlotta minden nemzettársának.”
„Nem szabad meghátrálni és lemondani az életről. Tovább kell lépni, mint ahogyan tette ezt a Trianon utáni magyar kormány és ahogyan teszi ezt most Alsóörs is. Ez megerősítést jelent a hitünkben és a magyarságunkban. Túl kell lépnünk a tragédiákon, csak így tudjuk felépíteni országunkat” - zárta beszédét az államtitkár.
Ezt követően az összetartozás napja tiszteletére Simicskó István Hebling Zsolt polgármesterrel, illetve a rendezvényre meghívott erdélyi Málnás és felvidéki Kalász községek képviselőivel együtt emlékfát ültetett.
(kormany.hu; Zrínyi Média- Kálmánfi Gábor)