Végiglátogatom edzőtáborainkat, hogy megnézzem, miként zajlik olimpikonjaink felkészítése, és hogy tolmácsoljam a Magyar Honvédség által indított tizenegy sportolónknak: honvédségünk teljes vezetése, valamint az állomány egésze mellettük áll – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Budapesti Honvéd Sportegyesületének társadalmi elnöke július 19-én, csütörtökön a tatai központi edzőtáborban.
Az államtitkár az elmúlt napokban végiglátogatta az edzőtáborokat. Szolnok után július 19-én Tatán járt, s ezután rögtön a Tüzér utcai sporttelepre ment, hogy képet kapjon a Honvéd SE sportolóinak az idei nyári olimpiai játékokra való felkészüléséről. Megtekintette edzés közben a cselgáncsozókat, kajakozókat, öttusázókat és úszókat, beszélgetett velük, illetve edzőikkel.
Simicskó István Tatán Tóth Adrienn többszörös világ- és Európa-bajnok öttusázóval, valamint Marosi Ádám háromszoros világbajnok öttusázóval váltott szót. A parlamenti államtikár elmondta: a londoni olimpiára tizenegy sportolót delegál a Honvéd, s úgy látja, hogy olimpikonjaink értékrendjük alapján is érzik a részvétel súlyát, a nemzet képviseletének jelentőségét. Ennek megfelelően teljes erőbedobással, keményen edzenek kiváló edzők irányításával. „Érződik rajtuk az akarat, az elszántság, a győzelem szándéka”, húzta alá Simicskó István. „Nekik pedig azt kell érezniük, hogy mi a kormányzaton és a Honvédelmi Minisztériumon keresztül tízmilliónyi magyar erejét, akaratát igyekszünk átadni számukra.”
A honvédelmi tárca államtitkára kijelentette: a honvédség teljes vezetése és állománya a honvéd sportolók mellett áll, és nagyon bíznak a magyar olimpiai csapat sikereiben. „Személy szerint ezüst- és bronzérmeken kívül 3-6 aranyéremmel is elégedett lennék”, mondta Simicskó István, és hozzáfűzte: nagyon bízik a kajakozó lányokban, akiktől akár több aranyérmet is remél. Sokat vár emellett az öttusázóktól, a vízilabdázóktól és az úszóktól is.
(Zrínyi Média)