Köszönet illeti a kitartást, a küzdelmet, az áldozathozatalt- hangsúlyozta dr. Simicskó István a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára, a BHSE társadalmi elnöke azon az ünnepélyes évzárón, amelyet a Budapesti Honvéd Sportegyesületben tartottak. Az eseményen elismerésben részesültek azok a sportolók és felkészítőik, akik az 2011-ben rendezett világversenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.
Simicskó István köszönetét fejezte ki az idei évben végzett kiváló sporttevékenységért, hiszen – mint mondta – a nehézségek ellenére sikerekről adhatnak számot a honvéd sportolók. Az államtitkár hangsúlyozta: köszönet illeti a kitartást, a küzdelmet, az áldozathozatalt.
Ezt követően háromféle embertípusról fejtette ki véleményét: a küzdelmet nem vállaló, visszahőkölő, a hedonista, valamint a céltudatos, küzdeni vágyó s akaró, közösségi kötelezettségű és magát önbecsülő emberről. Ez utóbbiakhoz tartozóknak tartván a BHSE sportolóit utalt 2012-re is, amely az olimpiai év lesz, azaz a világjátékon sokat várnak a honvéd sportegyesület tagjaitól. Ehhez mintegy elismerésül és biztatásul a tárca parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kemény körülmények és a feszített takarékosság ellenére is egymásra figyelve, egymás tekintetét keresve igyekezett a minisztérium szerény jutalommal honorálni a sportolók teljesítményét.
Idén az Európa-bajnokságon tíz arany-, hat ezüst és egy bronzérmet vívtak ki maguknak honvéd bajnokaink, a világbajnokságon pedig kilenc arany-, három ezüst-, valamint három bronzérmet nyertek el. E jelentős sikereket értékelve tizennyolc vívó, cselgáncsozó nő és férfi sporttársnak nyújtott át jutalmat Simicskó István a honvédelmi tárca nevében, egyúttal tolmácsolta a sportelnöki és a minisztériumi ünnepi jókívánságokat, végezetül sikeres olimpiai felkészülést és érmekben gazdag szereplést kívánt valamennyi honvéd sportolónak.
(kormany.hu; Zrínyi Média)