A párhuzamosságok kiküszöbölésével költséghatékonyabban működik a katonai titkosszolgálatok integrációjával 2012-ben létrejött Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) - jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kihelyezett ülése után Budapesten.
A szolgálat épületében tartott zárt ülésen meghallgatták a KNBSZ tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót. Ezután Vargha Tamás sajtótájékoztatón azt mondta: a szolgálat 2012-ben szakszerűen, törvényesen, eredményesen végezte a munkáját, sikeresen végrehajtották az integrációt.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy hamarosan kiírják a közbeszerzést az egykori Katonai Biztonsági Hivatal Schweidel utcai épületének felújítására, így akár már idén elköltözhetnek a Bartók Béla úti épületből.
Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke elmondta, hogy a zárt ülésen nem nyilvános információk hangzottak el, de annyit elmondhat, hogy a KNBSZ mindent elkövet azért, hogy a határon túli, expedíciós, missziós tevékenység során a magyar állampolgárok, katonák hírszerzők testi épségét megóvja. A szolgálat a nehéz költségvetési körülmények között is igyekszik lépést tartani a kor kihívásaival - mondta. Molnár Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a szolgálatnak olyan új, modern kihívásokkal kell szembenéznie, amelyek mindenképpen külön forrásokat igényelnek, ezért a kormányzattól azt kérik, hogy biztosítsa ezt a költségvetésben.
Vargha Tamás ennek kapcsán felidézte, hogy 2013-ban hétmilliárd forinttal nőtt a honvédelmi költségvetés, és a kormány azt vállalta, hogy 2015-ig garantálja a nominális összeg szinten tartását, ezután pedig évente a GDP 0,1 százalékával növeli. Az államtitkár azt mondta: az a legfontosabb, hogy a missziókban tevékenykedő katonák biztonságban végezhessék munkájukat. A kormányzat e tekintetben nem spórol a költségvetésben - szögezte le Vargha Tamás.
(MTI)