A tábori lelkészek békemissziós tevékenységét bemutató katonai kiállítás nyílt Inter arma caritas - fegyverek között a szeretet címmel pénteken Szombathelyen.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a kiállítást megnyitva azt hangsúlyozta: a békefenntartó katonai missziókban szolgálatot teljesítő magyar katonákat testben és lélekben is megpróbálja az állandó készenlét, az otthontól, szeretteiktől való távollét, ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő fizikai kiképzés mellett a lelki támogatást is megkapják, ebben segítik őket a különböző egyházakhoz, felekezetekhez tartozó tábori lelkészek.
Hozzátette, a tábori lelkészi szolgálat olyan küldetés, amely valóban a szeretet parancsának engedelmeskedik, a nyugalmat, a békét, az Isten szeretetét viszi el azokra a helyekre, ahol azok gyakran a leginkább hiányoznak.
Bíró László katolikus tábori püspök a megnyitó résztvevőit köszöntve arról szólt, hogy a katonai missziók bemutatásából eddig általában kimaradtak a tábori lelkészek, de Szombathely mint Szent Márton városa fontosnak érezte, hogy a helyi hadkiegészítő és nyilvántartó parancsnokság épületében rendezett kiállítás részévé tegye a katonai békefenntartó missziók életének ezt a momentumát is. Kiemelte, a katonaság középpontjában is az ember áll, a tábori lelkész pedig segít abban, hogy a katona a különleges helyzetekben is ember maradhasson, hogy megfelelően tudja kezelni a konfliktusokat.
Jákob János protestáns tábori püspök köszöntőjében hangsúlyozta: a tábori szolgálatot vállaló lelkészek számára is különleges a katonai misszióban való részvétel, hiszen nekik is teljes mértékig közösséget kell vállalniuk azokkal a katonákkal, akiknek a lelki gondozását rájuk bízták. Sokszor velük izzadnak, nélkülöznek, sóvárognak az otthon, egy kis hazai íz vagy éppen egy kádnyi meleg víz után. Az ember lelke ilyen helyzetekben kinyílik és máshol keres támpontokat, ezeknek a támpontoknak a megtalálásában segíthetik őket a tábori lelkészek - fogalmazott.
Szombathelyen egy esztendeje nyílt meg a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének nyugat-magyarországi szervezete és a Burgenlandi Békefenntartók Szervezete, valamint a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület szervezésében A magyar és osztrák katonák részvétele a békemissziós tevékenységekben című kiállítás. Ez a tárlat egészült most ki a tábori lelkészi szolgálatot bemutató anyaggal.
A vitrinekben a katonai missziókban, Koszovóban, Boszniában, Cipruson és Afganisztánban szolgált katonák, illetve az őket kísérő tábori lelkészek által kölcsönadott használati tárgyakat, ruhadarabokat, fényképeket, dokumentumokat láthatják az érdeklődők.
A kiállítás ingyenesen tekinthető meg ez év végéig.
(MTI)