A honvédelmi nevelést segítő szaktantermet adott át a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskolában Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár avatóbeszédében elmondta: hosszú évek óta működik a Katonasuli program, amely minőségi utánpótlást biztosíthat a Magyar Honvédségnek. Az Árpád Szakképző Iskola 2010-ben elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez a székesfehérvári iskolák közül. Az eltelt időszakban, országszerte több mint negyven iskolában több száz fiatal tanult a program keretében és irányult figyelmük a haza védelmének fontosságára.

Fotó: Kovács Zoltán

Vargha Tamás hangsúlyozta, hogy az iskolában a katonai alapismeretek mellett hazaszeretetre és bajtársiasságra nevelik a résztvevőket és ehhez kiváló helyszín az újonnan kialakított tanterem, amelyben szakkönyvek és -folyóiratok, repülőmakettek, valamint híradástechnikai eszközök találhatók.

Elhangzott, hogy az oktatóterem kialakításában az intézmény segítségére volt a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsoksága, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozata és Fejér megyei szervezete is. A tervek szerint a jövőben a különböző foglalkozások mellett időszaki szakkiállítások keretében bemutatkoznak a Székesfehérváron található katonai egységek, így a többi között a híradóezred és a vegyvédelmi zászlóalj is.

(MTI)