A Honvédelmi Minisztérium vezetése eltökélt egy modernebb, ütőképesebb, magasabb társadalmi presztízzsel rendelkező Magyar Honvédség megteremtésében – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az Információs Társadalom Parlamentje elnevezésű eseményen - az Országházban - június 14-én.
A honvédelmi tárca parlamenti államtitkára Modernizáció a honvédelemben címmel tartott előadást az Informatika a Társadalomért Egyesület által szervezett konferencián. Simicskó István emlékeztette a megjelenteket: valóban nagy jelentősége van annak, hogy hazánk a NATO tagjaként a szervezet biztonsági hálójának része, ám a szövetség alapszerződésének 3. cikkelye azt is rögzíti, hogy a tagállamoknak fenn kell tartaniuk és fejleszteniük kell saját védelmi képességeiket is. A hasznosítható tudást a közös biztonság szolgálatába kell állítani. A haditechnikai fejlődés sosem ragadható ki a civil fejlesztések, eredmények közegéből, az mindig szoros összefüggésben áll azokkal.
Simicskó István előadásában kiemelte: a modern hadviselésben a technikai fölény érvényesítése meghatározóbb, mint valaha. Továbbra is nélkülözhetetlen a felkészített, megfelelően kiképzett katonák munkája, vagyis az emberi tényező, de napjainkban a harctéren már olyan eszközöket vetnek be, amilyenekkel azelőtt legfeljebb a tudományos-fantasztikus filmekben találkozhattunk. Minden korábbi történelmi korszaknál nagyobb jelentőségű az a törekvés, hogy már a harcok kezdetén térdre kényszerítsék a szemben álló feleket. A rendelkezésre álló eszközök, eljárások korábban elképzelhetetlen találati pontosságot tesznek lehetővé; egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a hadseregek az álcázásra, a félrevezetésre, illetve ezek felderítésére. A hírszerző tevékenység jellege az információs társadalomban megváltozott és a kibervédelem kérdésköre is előtérbe került. Az államtitkár hozzátette: a Honvédelmi Minisztériumban ennek megfelelően történik a kibervédelmi koncepció kidolgozása. Ennek fontosságát az Észtország elleni 2007-es kibertámadás is igazolja.
Az utóbbi két év munkájáról szólva Simicskó István ismertette a megfelelő jogi környezet kidolgozását, illetve a tárcát és a honvédséget érintő szervezeti változásokat, részletesen szólt az önkéntes tartalékos rendszer kiépítéséről. „Lehetőséget kell adni az állampolgároknak arra, hogy megélhessék: a honvédelem nemzeti ügy”- fogalmazott az államtitkár. A tartalékos rendszer révén emellett a civil kontroll fogalma is új értelmezést nyer, hiszen az állampolgárok közvetlen betekintést kapnak a haderő munkájába, mindennapjaiba. „A Honvédelmi Minisztérium vezetése eltökélt egy modernebb, ütőképesebb, magasabb társadalmi presztízzsel rendelkező Magyar Honvédség megteremtésében”- szögezte le az Simicskó István. A költségvetési keretek ugyan behatárolják a fejlesztési lehetőségeket, de a katonai képességek biztosan nem fognak csökkenni a következő időszakban.
A haditechnika vonatkozásában a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára rámutatott: a világ országai összesen mintegy ezermilliárd dollárt költöttek ilyen tárgyú fejlesztésekre az utóbbi évtizedben, ebből hatvanöt százalék az Egyesült Államokra, tizenhárom az Európai Unióra, hét Kínára és hat százalék az Oroszországra eső rész. Európában körülbelül kétezer vállalkozás folytat haditechnikai jellegű tevékenységet, amely összesen több mint hétszáz ezer embernek ad munkát. Hazánkban mintegy százhúsz cég végez hadiipari beszállítási tevékenységet, az ő nemzetközi rendszerbe történő bekapcsolásuk mindenképpen fontos cél. Simicskó István hozzátette: a NATO rendszerén belül példaértékű az együttműködés a szövetség tagjai között a haditechnikai fejlesztések tekintetében.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)