A Ludovika Fesztivál olyan alkalom, amelyen a civilek megtapasztalhatják, mire képesek az egyenruhások, a katonák pedig átadhatnak nekik belső erejükből, hazaszeretetükből – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 19-én délelőtt Budapesten, a III. Ludovika Fesztivál megnyitóján.
Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg május 19-én délelőtt a III. Ludovika Fesztivált, amely a „száznapos ünnepséggel” vette kezdetét az Orczy parkban. Beszédében hangsúlyozta: a Ludovika Fesztivál a katonai hagyományokat, a tisztképzés hagyományait, a katonák feladatait, hivatását bemutató rendezvényként több egy egyszerű kulturális fesztiválnál.
A hadseregek védelmet biztosítanak, elrettentő erővel rendelkeznek, és késznek kell lenniük az erődemonstrációra, illetve az akarat kikényszerítésére az ellenséggel szemben. Mindehhez nélkülözhetetlen a haditechnikai eszközpark, az egyenruha és az edzettség, de ha nincs a katonák előtt egy magasabb rendű célkitűzés szívben-lélekben, nem tudják olyan hatékonysággal megoldani az előttük álló feladatokat. „Ez a cél nem más, mint a hazaszeretet érzésének kialakítása mindannyiunk szívében, hiszen ez az alapja annak, hogy valaki jó katona legyen”- jelentette ki Simicskó István.
Az államtitkár kiemelte: a honvédelem olyan nemzeti ügy, amely mindenki számára fontos kell, hogy legyen. Ennek az ügynek a letéteményese a Magyar Honvédség, ám a haza védelme nem kizárólag a katonák kötelessége. Ezért is kiemelten fontos esemény a Ludovika Fesztivál, ahol a honvédség bemutatkozik a civil társadalomnak, elmondja, mit csinál és miért szolgálja a hazát. Tehát nem csak fesztivál és ünnepély, hanem olyan alkalom, amelyen a civilek megtapasztalhatják, mire képesek az egyenruhások, a katonák pedig átadhatnak nekik belső erejükből, hazaszeretetükből. Simicskó István rámutatott: itt mindenki megtapasztalhatja, hogy a honvédség a nemzet tagjaiból áll, a nemzet tagjait szolgálja, méghozzá testületi szellemiségben, egyedülálló tudással. Utóbbi tudás teszi alkalmassá a katonákat arra, hogy fegyveresen is meg tudják védeni a hazát.
A ludovikás hagyományokra utalva a parlamenti államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a múltunkban rejlő erő a jövő szempontjából is mérvadó, hagyományok nélkül nincs jövő és nemzeti teljesítmény. „Becsüljük meg, tiszteljük katonáinkat, hiszen értünk vannak”- hangsúlyozta Simicskó István.
A tisztavatást száz nappal megelőző ünnepségen elismeréseket adtak át a kiváló tanulmányokat folytató negyedéves honvédtiszt-jelölteknek. A Ludovika Emlékkardot Fa Árpád honvédtiszt-jelölt, a Bolyai Vándorkardot Bárdos Barna Hunor honvédtiszt-jelölt, a Bolyai Dísztőrt Borbás Emese Dóra honvédtiszt-jelölt, a Repülős Dísztőrt Fábián Anikó honvédtiszt-jelölt, a Kossuth Dísztőrt pedig Feke Zsófia honvédtiszt-jelölt vette át.
Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka beszédében felidézte az Orczy parkhoz és a Ludovika épületéhez kötődő katonai hagyományokat, és reményét fejezve ki, hogy a fesztivált még sok-sok éven keresztül megtartják majd ugyanitt, évről évre egyre több érdeklődő színe előtt.
Kocsis Máté, Budapest VIII. kerület polgármestere beszédében a száznapos ünnepség hagyományairól szólt emlékeztetve a megjelenteket, hogy a tervek szerint az év végén megkezdődhet a Ludovika épületének felújítása, amely a jövőben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik objektumaként teljesíti majd feladatait.
A Ludovika Fesztiválon látványos programok várják az érdeklődőket katonai közelharc-bemutatóval, a díszzászlóalj fegyveres és a Készenléti Rendőrség kutyás bemutatójával, hagyományőrzőkkel, illetve robbanóanyag-kereső kutyákkal.
Az esemény egész hétvégén látogatható.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)