A lengyel és a magyar két nép, két különböző nyelvet beszél, de egy lélek- hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a katyni mészárlás áldozatainak tiszteletére rendezett ünnepségen április 14-én, Budapesten.
A katyni mészárlás mintegy huszonkétezer áldozatának emlékére tartott megemlékezést Budapest III. kerületének önkormányzata és a III. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat az óbudai Katinyi mártírok parkjában. Az eseményen
Azért gyűltünk össze, hogy támogassuk lengyel barátainkat és osztozzunk velük szomorúságukban- hangsúlyozta beszédében dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. „Évezredes hagyománya van ennek: őseink is együtt gyászoltak-örültek, sírtak-nevettek, együtt küzdöttek, egymást segítették, ha arra szükség volt”. Kiemelte, hogy a két nép közötti mély barátság alapját a magyar és a lengyel emberek közös vonásai jelentik: számos megpróbáltatáson keresztül őriztük meg identitásunkat, sokszor váltunk a nemzetközi nagypolitika áldozatává, de hitünk és vitézségünk a legnehezebb időkben sem hagyott el bennünket, az átélt megpróbáltatások pedig csak még keményebbé, kitartóbbá edzettek minket. Simicskó István kiemelte: „a hasonló történelem az oka, hogy lelkünkben is hasonlóvá váltunk egymáshoz. A lengyel és a magyar két nép, két különböző nyelvet beszél, de egy lélek. Éppen ezért mi, magyarok másoknál jobban megértjük lengyel barátainkat, másoknál jobban együtt tudunk érezni velük, amikor a katyni erdőben történt szörnyűségekre emlékezünk.”
A parlamenti államtitkár emlékeztetett: a katyni vérengzésnek a sok ezer lemészárolt lengyel között magyar áldozatai is voltak. Habár a múltat megváltoztatni nem lehet, a jövőnk a mi kezünkben van, rajtunk múlik, milyen irányba változik a világ. Simicskó István rámutatott: a valódi értékek megerősítése sikerre vezethet bennünket, és noha tökéletesek sosem leszünk, becsületesen, tiszta szívvel kell végeznünk munkánkat. „Lengyel barátaink, fogadjátok együttérzésünket a mai emléknapon! Erősítsük meg barátságunkat és mutassunk példát a világnak! Ha minden nép között olyan szoros barátság lesz, mint a magyarok és a lengyelek között, soha többé nem történhet olyan szörnyűség, mint hetvenkét évvel ezelőtt”- fogalmazott az államtitkár.
Jan Stanisław Ciechanowski, a lengyel háborús veteránok és az elnyomás áldozatainak minisztere magyar nyelven mondott beszédében kiemelte: ez az ünnepség újabb bizonyítéka annak, hogy a magyarok milyen odaadással ápolják e szörnyű tragédia emlékét. Háláját fejezte ki a megjelenteknek és az egész magyar népnek. „Éljen örökké az NKVD áldozatainak emléke, éljen a magyar nemzet, éljen a lengyel nemzet!”- mondta zárásként.
Az áldozatok emlékművénél a Honvédelmi Minisztérium nevében Simicskó István és dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka helyezett el koszorút.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)