Elfogadta a parlament a honvédek jogállásáról szóló új jogszabályt, amely 2013. július 1-jén lép az eddig hatályos katonai szolgálati törvény helyébe. A Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Vargha Tamás korábban azt mondta, az új jogállási törvény az eddiginél szigorúbb, de igazságosabb, az egyéni felelősséget jobban érvényesítő szabályokat rögzít.

Hende Csaba honvédelmi miniszter indítványát kedden hagyta jóvá az Országgyűlés 256 igen szavazattal, 88 nem ellenében. A javaslat indoklása szerint a hatékony működés érdekében alapelv volt a korábbiakhoz képest egyszerűbb és átláthatóbb szabályozás kialakítása, a bürokrácia csökkentése, a közpénzek takarékos felhasználása és a személyügyi folyamatok racionalizálása.

Vargha Tamás november végi parlamenti expozéjában kifejtette: a 2013. július 1-jétől életbe lépő szabályozás legfontosabb újdonsága az előmeneteli idő megnövelése. Közlése szerint ezt követeli meg a kívánatos állományarányok helyreállítása és a szolgálatinyugdíj-rendszer kivezetése is.

Új elemként említette az államtitkár a nemzetközi példákból ismert "mozgó" - azaz a viseltnél ideiglenesen magasabb vagy alacsonyabb - rendfokozat megállapításának lehetőségét, valamint hogy egyéves előléptetési és kinevezési moratóriumot határoztak meg a közkatonáknak.

A törvényjavaslat tartalmazza a katonai szolgálatra való méltatlanság eseteit is. Az indítvány alapján a vezérkari főnök kinevezése határozott idejű lesz, öt évre - a kormányzati ciklusoknál hosszabb időre - szól majd, és legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

A törvény - mint indoklásában olvasható - mindemellett meghatározza az önkéntes tartalékos katona külföldi szolgálatának sajátos feltételeit, időtartamát, és megteremti például a kötelező védőoltások tűrésére kötelezés jogi alapját is.

(MTI)