Soros ülését tartotta február 28-án, kedden a Honvédelmi Idősügyi Tanács a Honvédelmi Minisztériumban. A tanács elnöke dr. Simicskó István, a tárca parlamenti államtitkára, az ülés kezdetén megerősítette, hogy a minisztérium vezetése az időseket érintő kérdésekben számít a Tanács tagjainak véleményére.
A konzultatív tanácsadó testületként működő Honvédelmi Idősügyi Tanács február 28-i ülésén – amelyen jelen voltak a tanács állandó tagjai: a nyugállományúak érdekében tevékenykedő, honvédséggel szoros kapcsolatban álló társadalmi szervezetek, érdekképviseleti szervek, valamint a tárca képviselői – szó volt az idén életbe lépő, az állampolgárok aktivitására épülő civil törvényről. Bécsy Etelka, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormány-főtanácsadója kiemelte: a széles társadalmi egyeztetés után létrejött civil törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szól. A törvény értelmében létrejön egy új szervezeti forma, a civil társaság, jelentősen csökken a bürokrácia, egyszerűsödnek a civil szervezetekre vonatkozó gazdálkodási szabályok. Elhangzott: a megalakuló Nemzeti Együttműködési Alap 2012-től költségvetési forrásokat nyújt a bejegyzett civil szervezeteknek a működésükhöz, valamint a programjaik megvalósításához. Bécsy Etelka elmondta azt is, hogy elegendő idő áll rendelkezésre az átálláshoz, hiszen több olyan átmeneti szabály is van, amely csak 2014-ben lép életbe.
A tanácskozáson tájékoztató hangzott el a Helyőrségi Művelődési Otthonok helyzetéről. Kocsi László alezredes, HM Parlamenti Államtitkárság Társadalmi Kapcsolatok Iroda irodavezető-helyettese ismertette a jelenlegi helyzetet, egyben arról számolt be, hogy – az eddigi kedvező tapasztalatok alapján – nem egy, már korábban átadott intézmény „használói, lakói, bérlői” jobban jártak a változások után. Hozzátette: megnyugtató az is, hogy a tárca – az átmeneti időszakra – mintegy nyolcvan millió forintot különített el az érintett szervezetek működésének támogatására.
Balogh Krisztina, a HM Jogi Főosztály munkatársa a gondoskodási körbe tartozókat érintő jogszabályi változásokról adott tájékoztatást. Ehhez kapcsolódva Szabó József ezredes, a Honvédelmi Idősügyi Tanács titkára ismertette a tanács tagjaival az új szolgálati törvénynek a társadalmi szervezeteket és a szociális gondoskodási körbe tartozókat érintő koncepció-tervezetét. Szabó József hangsúlyozta: a várhatóan még az ősszel az Országgyűlés elé kerülő új Hjt. sokkal pontosabb, világosabb és egyértelműbb lesz a korábbinál, és összhangban áll majd a Magyar Honvédség humánstratégiájában megfogalmazott alapelvekkel.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)