Az erős hit legyőzi a legkeményebb akadályokat is; erőt, kitartást ad céljaink megvalósításához – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az építendő Szent Adalbert–Boldog Zoltán-templom telkén július 22-én, a nándorfehérvári diadal emléknapján megtartott ünnepi szentmisén.
A gyülekezet immáron második alkalommal emlékezett a nándorfehérvári diadal kivívására, annak 556. évfordulóján. Simicskó István, aki a jeles esemény nemzeti emléknappá nyilvánításának kezdeményezője volt, a Szent Adalbert–Boldog Zoltán-templom építésére kijelölt területen celebrált szentmisén szólalt fel.
Az államtitkár beszédében tágabb történelmi összefüggésbe helyezte a nándorfehérvári csatát, és kitért annak nemzetközi körülményeire is. Simicskó István szerint a keresztény Európa a keresztes hadjáratok folytatása helyett saját hatalmi viszonyaival volt elfoglalva, így feladta a Szentföldet, később pedig Bizáncot is, s ez az oszmánok megerősödéséhez vezetett. A keresztény hadak az 1396-os nikápolyi csatában döntő vereséget szenvedtek, ami rámutatott az összefogás és a hit megtartásának szükségességére. "A keresztény világnak nem szabad leállnia, a hitét folyamatosan meg kell vallania, sőt erősítenie kell" – vonta meg a történelmi események tanulságát az államtitkár.
Simicskó István négy történelmi személyiséget emelt ki az 1456. július 22-én zajló ütközetre emlékezve: Szilágyi Mihály, Kapisztrán János, valamint – a legenda szerint a zászlót kitűzni készülő törököt élete feláldozása árán a mélybe rántó – Dugovics Titusz mellett Hunyadi Jánost, akinek tevékenysége és magatartása fiaira, köztük Mátyásra, a későbbi magyar királyra is nagy hatást gyakorolt. A közvetlenül a csatát követően elhunyt Hunyadi az alábbi mondatot hagyta örökül fiaira: "Haldokló atyáitok tettei és példája legyenek szíveitekben gyümölcsözők!" Ezek az értékek pedig "az Isten félelme és szeretete, s a hazaszeretet" – zárta beszédét Simicskó István.
Az Országgyűlés tavaly, 58/2011. számú határozatával nyilvánította nemzeti emléknappá július 22-ét, a nándorfehérvári diadal emléknapját. A határozat szövege szerint "Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe. Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója."
(Zrínyi Média)