Eltökélt, határozott szándékunk a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének hosszú távú, stabil, hatékony kiépítése; ez kiemelt feladat, az elmúlt húsz év legnagyobb szabású haderőfejlesztése – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Honvéd Kulturális Központban rendezett vitafórumon február 23-án.
A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének (ÖTR) aktuális kérdéseiről tartott vitafórumot a Magyar Katonai Logisztikai Egyesület szervezte. Simicskó István vitaindítójában emlékeztetett arra, hogy a honvédség önkéntes tartalékos rendszerének kiépítését már az ezredforduló táján elhatározta a polgári kormány, azután 2010-ben folytatta ezt a tevékenységet. A honvédelmet ugyanis nemzeti ügynek, az ÖTR-t pedig kiemelt feladatnak tartja. Ezeken keresztül szólítható és nyerhető meg a legtöbb ember a hazafiság, a haza védelme ügyének, ugyanakkor ez a legköltséghatékonyabb eszköz.
Az önkéntes tartalékosok ügyét a kormány és a honvédelmi tárca nagyon komolyan veszi, s eltökélt szándéka szerint kiemelt feladatnak tekinti a rendszer hosszú távú, stabil, hatékony kiépítését. Mindez az új honvédelmi törvényben is helyet kapott – fogalmazott Simicskó István.
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy jelenleg már kétezren dolgoznak önkéntes védelmi tartalékosként, s elindult a másik komponens, az önkéntes műveleti tartalékosok állománykategóriájának feltöltése is. Eddig összesen négyezeregyszáz-ötvennégy főt regisztráltak az ÖTR-ben. A kitűzött cél 2014-ig hat-nyolcezer önkéntes tartalékos katona rendszerbe állítása.
Simicskó István hozzátette: nem feledkezhetünk meg a hazafiságra, a honvédelemre való nevelésről sem, emellett fontos a motivációs, erkölcsi és anyagi ösztönzés megteremtése, s a munkáltatók támogatásának megnyerése is.
A honvédség és társadalom kapcsolatának szorosabbra fűzésében Simicskó István új kezdeményezéseket is felsorolt. Megemlítette azt a francia példát, amelyben egy-egy jeles művésznek, sportolónak „polgári tartalékos” címet adományoznak, aki ezzel büszkélkedve jelenik meg a nyilvánosság előtt, s igyekszik népszerűsíteni a honvédelem ügyét. A parlamenti államtitkár kiemelte: ezt a mintát átvesszük és beépítjük a már megkezdett – s a Magyar Tartalékosok Szövetsége által is támogatott – hazai kezdeményezésbe, amely az „Egy nap a honvédelemben” címmel az iskolákban erősíti majd a pozitív honvédelmi szemléletet.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)