Minden országnak saját magának kell gondoskodnia a biztonságáról! – mondta Tihanyban tartott előadásában, március 24-én, szombaton dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium államtitkára a biztonságpolitikáról és a Magyar Honvédségről beszélt a Fidelitas Közéleti Akadémiáján.
Simicskó István előadásának első részében a biztonságpolitika fontosságát hangsúlyozva többek között elmondta: „ha nincs biztonság, nincs normális állami működés sem.” Noha hazánk elismert és megbecsült tagja a NATO-nak, Simicskó István szerint a katonai szövetség szellemétől is idegen lenne az, ha tagságunk tudatában „nem törődnénk biztonságunkkal”.
Minden országnak saját magának kell gondoskodnia a biztonságáról! A honvédelmi tárca azon dolgozik, hogy a gazdasági válság okozta szűkös költségvetés ellenére növelje a Magyar Honvédség képességeit – szögezte le az államtitkár. Elhangzott: a rendszerváltást követően kilenc év alatt sikerült elérni, hogy hazánkat a régió országai közül Csehország és Lengyelország mellett elsőként vegyék fel a NATO-ba. A szövetségben azóta is elismeréssel beszélnek a magyar katonák külszolgálatban tanúsított teljesítményéről.
Több mint ezer katonánk teljesít szolgálatot határainkon túl. Ez egyfelől katonaszakmailag is hasznos, másfelől pedig Magyarország elismertségének növekedését is magával hozza – jelentette ki Simicskó István. Az államtitkár beszélt a jelenlegi kormányzati ciklus eddigi eredményeiről is, kiemelve: nagyon mély „morális válságból kellett” elkezdeni a megújulást.
A honvédelem nemzeti ügy és helytelen, ha a katonák nem érintkeznek a társadalommal. Az igazi civil kontroll az, ha a társadalom rálát a honvédség működésére. A hadsereg komoly integráló tényező – fogalmazott a tárca parlamenti államtitkára. Hozzátette: elmúlt húsz év legnagyobb haderő-fejlesztési vállalkozása az önkéntes tartalékos rendszer beindítása volt. A haderő jelenleg több mint kétezer tartalékossal rendelkezik és további négyezer-kétszáz fő regisztrált már a rendszerbe.
Átlátható, fenntartható, ütőképes; kellő mértékű ország-védelmi képességgel rendelkező, hagyományait tisztelő Magyar Honvédséget szeretnénk felépíteni! – hangsúlyozta Simicskó István.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)