Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára március 15-én, pénteken az amerikai kongresszusban helyezett el koszorút.
Koszorúzással, emléktábla-avatással, közös imával, ünnepségekkel és állampolgársági eskütétellel emlékeztek meg az amerikai és kanadai magyarok, valamint a két országban működő magyar külképviseletek az 1848-as forradalom és szabadságharc 165. évfordulójáról.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára március 15-én, pénteken az amerikai kongresszusban koszorút helyezett el Kossuth Lajos mellszobránál, valamint az arlingtoni katonai temetőben Asbóth Sándor és Számwald-Stahel Gyula sírjánál, akik a magyar szabadságharcban tisztként, az amerikai polgárháborúban pedig tábornokként harcoltak. Az államtitkár a washingtoni magyar nagykövetség péntek esti ünnepi fogadásának szónoka volt, Szapáry György nagykövet mellett.
A keleti partvidék ünnepi eseményeit Washingtonban március 9-én az Amerikai Magyar Szövetségnek (AHF) a Wesley Teológiai Szeminárium kápolnájában tartott megemlékezés nyitotta meg. Itt beszédet mondott Koszorús Ferenc, az AHF elnöke és Várallyay Gyula, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnökségének tagja.
A nemzeti ünnep alkalmából március 9. és 14. között, a New York-i magyar főkonzulátus szervezésében, Minneapolisban 10, Chicagóban 23, New Yorkban pedig újabb 12 új magyar állampolgárt avattak. A New Jersey állambeli Passaicban 10-én ünnepelt a helyi magyarság. A New York-i magyar főkonzulátuson csütörtök este fogadást tartottak. Szombaton Prudential Centerben Dán Károly nagykövet, New York-i Főkonzul és Lendvai-Lintner Imre a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnöke helyez el koszorút Kossuth Lajos New York-i szobránál.
Vasárnap Petőfi Sándor-emléktáblát avatnak fel a bostoni Prudential Center télikertjében a városban működő tiszteletbeli magyar konzul, Garai Gábor, valamint a Boston Panorama World Club és a Massachusettsi Magyar Társaság összefogásának jóvoltából.
(MTI)