A Magyar Honvédség hálás és az idők végezetéig köszönettel tartozik önöknek, amiért megértették, segítették, támogatták férjeiket- hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a katonaözvegyek országos találkozóján március 8-án, Budapesten.

Simicskó István (fotó: Dévényi Veronika)A Honvéd Kulturális Központban megtartott eseményen dr. Simicskó István beszédében rámutatott: léteznek olyan hivatások, amelyek nem pusztán munkát teremtenek művelőik számára, hanem szolgálattal járnak, ez pedig lemondást, áldozatot követel meg tőlük és családjuktól. Egy közösség, ország, állam védelmezése, illetve ezen belül a családok biztonságának garantálása különös felelősséget jelent. Aki a katonai hivatást választja, szívvel-lélekkel a haza szolgálatát választja, és életre szóló döntést hoz éppúgy, mint amikor saját családot alapít- fogalmazott Simicskó István.

 

(fotó: Dévényi Veronika)Önök testközelből, minden nap látták, ahogy férjeik hivatásukat gyakorolják. Tudják, milyen az, amikor megcsörren a telefon és a katonának azonnal mennie kell, mert elszólítja a kötelesség- szólt a jelenlévőkhöz Simicskó István. „ A Magyar Honvédség hálás és az idők végezetéig köszönettel tartozik önöknek, amiért megértették, segítették, támogatták férjeiket hivatásuk legmagasabb fokú gyakorlásában, és ott voltak mellettük a legnehezebb pillanatokban is”- hangsúlyozta a tárca parlamenti államtitkára. Beszédében kiemelte: egy katona csakis úgy tudja a legmagasabb szinten ellátni a haza szolgálatát, ha családjában béke, nyugalom és szerető közösség várja. „Mindig hálával tekintünk az önök áldozatos munkájára, amiért a Magyar Honvédség katonái is kiváló munkát tudtak végezni. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a továbbiakban is kiáll a katonaözvegyek mellett, és minden körülmények között segíti őket”- fogalmazott az államtitkár.

(fotó: Dévényi Veronika)Az ünnepi beszéd után Simicskó István és Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elismeréseket adott át.

(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)