Nagyon fontos, hogy megismerjék a gyermekek, a fiatalok a magyar parlamenti demokrácia, döntéshozás működését- hangsúlyozta dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az „I. Magyar Gyermek és Ifjúsági Országgyűlés” után nyilatkozta ezt. A „Milyen rendeletet hoznék, ha miniszter lennék?”című pályázat győztesei tehettek fel kérdéseket a kormány tagjainak szeptember 20-án a parlamentben.
A Gyermekek Világnapjának méltó megünneplésére a Magyar Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, s annak magyar egyesülete pályázatot hirdetett 8-18. év közötti gyermekek, illetve fiatalok részére „Milyen rendeletet hoznék, ha miniszter lennék?”címmel. Ennek nyomán csaknem kétszáz fiatal foglalt helyet a parlamenti padsorokban. A honvédelemmel kapcsolatos „interpellációkra” dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszolt.
Az Őrbottyánból érkező Orosz András a következőt kérdezte: jelenlegi honvédségünk képes-e megvédeni hazánkat? Igen, képes – válaszolta Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: katonáink helytálltak például a természeti katasztrófák elhárításában, életeket, sokmilliárdos értékeket mentve meg. Emellett megbecsült tagjai vagyunk a NATO-nak. Az új kormány elkötelezett a nemzeti honvédelem mellett, elindította a haderőprogramot, haderőfejlesztést. Honvédségünk helyt áll, fejlesztése folyamatos, ennek egyik jó példája az önkéntes tartalékos rendszer, amely által minden magyar embernek lehetősége van arra, hogy részt vegyen a honvédelemben!
Nagy Olívia Fótról azt kérdezte, hogy tervezi-e a minisztérium a debreceni mellett további katonai szakközépiskola indítását. Simicskó István beszámolt arról, hogy a Debrecenben 2012-től induló képzés azt a célt szolgálja, hogy legyenek hazánknak olyan honvédjei, akik fiatal koruktól kezdve a katonai pálya mellett kötelezik el magukat. Az államtitkár a diák figyelmébe ajánlotta Ottlik Géza Iskola a határon c. művét, amely szintén egy katonai szakközépiskolában játszódik. Ilyen hagyományokhoz nyúl vissza a mai honvédelmi vezetés is, s kíváncsian várja, mennyire lesz népszerű a debreceni képzés a fiatalok körében. Simicskó István kifejezte reményét, hogy Olíviát, s további lányokat is ilyen iskolákban üdvözölhetik majd.
Az eseményt követően - újságírói kérdésre válaszolva - Simicskó István a rendhagyó parlamenti ülésről szólva kiemelte: rendkívül jónak tartja ezt a kezdeményezést. A parlamenti államtitkár azt reméli, hogy hagyományt teremtenek, hiszen nagyon fontos, hogy megismerjék a gyermekek, a fiatalok a magyar parlamenti demokrácia, döntéshozás működését. Mint mondta, van két gyermeke, valamint tíz éve tanít, tehát tudja - a különleges országgyűlés is megerősítette abban a hitben -, hogy a fiatalokat igenis érdekli a közélet. Simicskó István úgy látja, az ifjú meghívottaik magasra tették a mércét, komoly, sokszor keményebb kérdéseket tettek fel, mint a felnőttek. Jó szándékról, nyitottságról, igazságkeresésről, tudásról, közösségi érzésekről tettek tanúbizonyságot!
(kormany.hu; Zrínyi Média;HM Sajtóiroda)