A nappali és levelező rendszerű altisztképzésen végzett hallgatók diplomaosztó ünnepségét tartották július 5-én az MH Altiszti Akadémián. A hétvégén több mint százötvenen tesznek altiszti esküt Budapesten.
Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök - a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában - katonai tiszteletadással fogadta a háromnapos látogatáson, Magyarországon tartózkodó Biagio Arbate tábornokot, az Olasz Véderő Vezérkar főnökét július 5-én. A tárgyalások végén a felek képzési keretmegállapodást írtak alá.
A vasúti be- és kivagonírozás szabályainak, folyamatainak ismeretét, valamint a technikai eszközök vasúti kocsikon történő biztonságos mozgatásának, azok szabályos rögzítésének begyakorlását szolgálta az a foglalkozás, amelyet a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred tartott július 3-án.
Totha Péter Joel vezető tábori rabbit és dr. Gádor Györgyöt, a Budapesti Zsidó Hitközség Páva utcai körzet elnökét fogadta a helikopterbázison Lamos Imre dandártábornok, helyőrségparancsnok.
A magyar repülő-műszakiak kiváló munkáját mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hazai légtérvédelmi feladatok biztosítása érdekében magas szakmai hozzáértéssel hajtották végre a légierő technikai eszközváltásának rájuk háruló feladatait– köszöntötte levelében a repülő-műszakiakat - fegyvernemi napjuk alkalmából - dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.
MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnak nevezik ezentúl a Petőfi Sándor laktanyában állomásozó MH Támogató Dandárt.
Újabb megtiszteltetés a dandár számára, hogy tagja vagyunk az Európai Unió Harccsoportjának (European Union Battlegroup – EU BG), ezzel is bizonyítva, hogy uniós és NATO- tagságunkhoz méltóan nemzetközi szinten továbbra is megálljuk a helyünket – hangsúlyozta dr. Böröndi Gábor dandártábornok, parancsnok az ünnepélyes dandársorakozón.
„Gyerünk tovább! Ne add fel, meg tudod csinálni!”- ilyen és hasonló buzdító mondatok hangzottak el május 29. és június 9. között a „DEEP SURVIVAL 2012” túlélőgyakorlat oktatóitól az MH Bakony Harckiképző Központ 3. számú Táborfalvai Kiképző Bázisának gyakorlóterén.
Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapatának győzelmével zárult az idei Magyar Honvédség Járőrbajnokság.
A Német Légierő Objektumvédelmi Ezred katonái - Senne Karsten százados vezetésével - az MH Támogató Dandár budaörsi úti laktanyájába érkeztek két hétre június 12-én. A küldöttség látogatásának célja a budaörsi német temető - a második világháborúban elesett és eltemetett katonák - síremlékeinek karbantartása volt.