Mit kell tennie a pilótának, ha nagykiterjedésű vízfelület felett repül, s olyan helyzetbe kerül, amelyben kényszerleszállást kell végrehajtania, vagy ki kell ugrania a gépből ejtőernyővel? Erre a helyzetre készíti fel - évente két alkalommal - a Magyar Honvédség légi járműveinek fedélzeti beosztásaiban szolgálatot teljesítő személyeit a „DEEP SURVIVAL” túlélő gyakorlat vízi túlélő gyakorlati ága az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.

A feladatokat Bali Tamás állította össze. Az alezredes 2005-ben Törökországban részt vett egy speciális szárazföldi és vízi túlélő tanfolyamon, ahol oktatói képesítést szerzett. Az ő irányításával tartották meg a szolnoki helikopter bázis és a kecskeméti repülőbázis kijelölt katonáinak vízi túlélő felkészítését júniusban is. 2006 óta több mint száz „repülő-hajózó” vett részt a vízi túlélőgyakorlatokon. A mostanira Svédországból két oktató érkezett megfigyelőként.

A résztvevők előadásokat hallgattak meg a hideg víz szervezetre gyakorolt hatásairól, a tengeren történő navigációról, a víz- és élelemszerzési lehetőségekről. Megismerték a vízben használható mentő-, kommunikációs- és jelzőeszközöket, gyakorolták a légijárművek vészelhagyását.

Az elméleti előadásokat követően kezdődtek meg az uszodai foglalkozások. Az úszástudás felmérését követően a vízbiztonság megszerzése volt a cél. A résztvevők „hajózó ruhában” és bakancsban úsztak, gyakorolták azt, hogyan maradjanak fenn a víz felszínén mentőmellény nélkül. Az uszodai foglalkozások fontos része a búvárokkal történő együttműködés gyakorlása. A vízbiztonság fejlesztését követte a vízbe érkezés gyakorlása. A résztvevők három és ötméteres magasságból ugrottak a medencébe. A végén már csuklyában, az éjszakai körülményeket szimulálva, „vakon” hajtották végre, s a vízbeérkezést követően tájékozódniuk is kellett, ugyanis meg kellett keresniük egy, az oktatók által elhelyezett tárgyat a medence alján.

A gyakorlás következő szakasza az ejtőernyőtől való megszabadulás illetve a menekülési technikák elsajátítása volt. A katonára ráengedték az uszoda tetejére függesztett kupolát először a sekély, majd a mélyvízben; úgy kellett megszabadulnia az ejtőernyőtől, hogy közben ne gabalyodjon bele a kupola zsinórjaiba. A következő kihívásként „az ejtőernyőbe belekapott a szél, és vontatta utasát a víz felszínén vagy rosszabb esetben a víz alatt”. Egy speciális csigasor segítségével egy kötéllel harminc méteren keresztül vontatták az ejtőernyős hevedert viselő hajózót, akinek a feladata az volt, hogy megszabaduljon a ráerősített ejtőernyő-hevedertől, miközben a vontatás sebessége miatt végig a víz alá szorult.

A felkészítés utolsó szakaszában a résztvevők kipróbálták és használták a mentőmellényt, a mentőcsónakot, gyakorolták a csörlővel történő mentés mozzanatait. Utóbbi begyakorlása nagyon fontos mozzanat, ugyanis csak itt lehet lépésről lépésre, ellenőrzött, nyugodt körülmények között „elpróbálni” a mentés folyamatát és a mentőbúvárokkal történő együttműködést.

A zárógyakorlaton a hajózó állomány mentőmellényben úgynevezett vízi deszantot hajtott végre a Holt-Tisza előre kijelölt szakaszán: egy szállító helikopterből közel öt méter magasságból - a már korábban a medencében begyakoroltak alapján - vízbe ugrottak a katonák, elúsztak a mentőcsónakjaikért, kieveztek a mentési területre és várták a kutató-mentő helikoptert.

Az odaérkező szállítóhelikopter leengedte a mentőbúvárokat, akik egymás után a csörlőkötél végén lévő „csáklyához”, azaz mentőüléshez húzták a gyakorlat résztvevőit, bekötötték őket abba és besegítették a fedélzetre. Ezek a mozzanatok jó gyakorlást jelentettek a helikopterek személyzetének, a kutató-mentő személyzet tagjainak is, hiszen gyakorolhatták a vízfelszíni mentést és a csörlőzést.

(HM Sajtóiroda; MH 86. Szolnok Helikopter Bázis)