Szükségünk van hitre és erőre, de nem az a hitetlen, aki nem hisz Istenben, hanem az, aki nem hisz önmagában, a célok elérésében és az élet értelmében - mondta Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a HM Tábori Lelkész Szolgálat újraindításának 20. évfordulója alkalmából tartott DVD-bemutatón szerdán a budapesti Mátyás-templomban.

Az egyház kétezer éves történetében mindig voltak olyan püspökök, lelkészek, akik az egyház szolgálata mellett felajánlották szolgálatukat a katonákért is, akik hitet, reményt adtak mindazoknak, akik hazájukért harcoltak - idézte fel. Így volt ez Mária Terézia korában is, amikor szervezetszerűen először jelentek meg az egyházak a katonák között - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet: nemigen volt még példa arra, hogy Isten házában az énekeket katonazenekar kísérje, a most megjelent DVD - amelyen a Veszprémi Légierő Zenekar egyházi énekeket játszik - pedig "ékes bizonyítéka annak, hogy egy hazát sok eszközzel és módszerrel lehet szolgálni". A DVD bemutatja, hogy egy katonazenekar "milyen megható formában tudja közreadni" az egyház üzeneteit, amelyekkel a hitet tudják erősíteni - állapította meg.

Bíró László katolikus püspök, katonai ordinárius a DVD-bemutató előtti ünnepi szentmisén arra emlékeztetett, hogy a tábori lelkészi szolgálat elindításáért húsz éve, amikor még kötelező volt a katonai szolgálat, a Honvédelmi Minisztérium és az egyházak oldalán is tapasztalható volt a lelkesedés. Ez lehetőség arra, hogy egységben dolgozzanak civilek és papok, katonai ranggal bírók és egyszerű lelkipásztorok egyaránt. A katonalelkészek ott voltak a katonák mellett akkor is, amikor tragédia érte őket - tette hozzá.

A püspök szentbeszédében felidézte, hogy Jézus társai segítségével jóllaktatta a sokaságot néhány kenyérből és halból, ezzel pedig azt üzeni, hogy "ma is munkatársakra van szüksége". Az étkezés végén pedig összegyűjtötte a maradékot, mert Isten mindig többet ad, mindig nagylelkű az emberhez, mert úgy ad, hogy még marad is, ezt a maradékot pedig hasznosítani kell mások javára is - mondta.

Bíró László úgy fogalmazott, a tábori lelkipásztori szolgálat segít abban, hogy "az ember egész ember lehessen".

Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke beszédében megköszönte a tábori lelkészek munkáját egyebek mellett Afganisztánban és a helyőrségekben, azt, hogy segítenek a katonáknak "a nehéz terhek cipelésében".

Jákob János protestáns tábori püspök szintén megköszönte a tábori lelkészi szolgálat elmúlt húsz évben végzett munkáját és a Honvédelmi Minisztériumnak a DVD megjelenésének támogatását.

(MTI)