A vasúti be- és kivagonírozás szabályainak, folyamatainak ismeretét, valamint a technikai eszközök vasúti kocsikon történő biztonságos mozgatásának, azok szabályos rögzítésének begyakorlását szolgálta az a foglalkozás, amelyet a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred tartott július 3-án.

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred módszertani foglalkozást tartott a technikai eszközök vasúti kocsikon történő szállításának begyakorlására. A katonáknak az elméleti kiképzéseken túl fel kell készülnie egy - esetleg nagy távolságú - átcsoportosításra is, amely például a bevetés helyszínére történő eljutást jelenti. Az ezred jelentős számú technikai eszközzel rendelkezik, amelyek szállítása elsősorban vasúton valósulhat meg. Ez megköveteli a vasúti be- és kivagonírozás szabályainak, folyamatainak ismeretét, valamint a technikai eszközök vasúti kocsikon történő biztonságos mozgatásának, azok szabályos rögzítésének begyakorlását. Erre készült fel az ezred a szentesi vasútállomás rakodóterén.

(fotó: Juhász László százados)

A feladat pontos és precíz végrehajtást igényel, amelyhez nélkülözhetetlen az állomány évenkénti képzése, az ismereteik felelevenítése. Emellett szükséges az alegységekhez került katonák folyamatos kiképzése is. A több tonnás technikai eszközök zászlójelzésekkel irányítva centiméteres pontossággal haladtak a vasúti kocsikon. A munkafolyamat nagy figyelmet és szakszerű tevékenységet követelt meg az irányítóktól és a gépjármű vezetőktől egyaránt.
A technikai eszközök fel- és lerakását pontosan, biztonságosan és balesetmentesen hajtották végre a katonák.

(fotó: Juhász László százados)

 

(HM Sajtóiroda; MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred)