Államalapítónk az elkövetkezendő korok királyainak a példaképévé vált- hangzott el az államalapítás ünnepén. Az 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében elismeréseket is átadtak.
I. István 1083-as szentté avatásának napjára emlékezve Sebők Szilvia beszédében kiemelte: „a történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett ünneplést jelentett. Az istváni-örökséghez való viszonyulás később leginkább a hatalom megerősítését szolgálta, így válhatott államalapítónk az elkövetkezendő korok királyainak példaképévé. Minden évben e napon megidézzük István nagy tettét: a magyar királyság megalapítását, amellyel az utódainak biztos helyet szerzett Európában. A Magyar Honvédség számára is kiemelkedő jelentőségű ünnep, hiszen hagyományosan ezen a napon avatják az új tiszteket.”
Kovács József ezredes, dandárparancsnok-helyettes az elismerések átadása után felhívta az állomány figyelmét a városi rendezvényekre, s az események résztvevőinek jó ünneplést kívánt.
Augusztus 20-án megtelt a hódmezővásárhelyi Szent István tér, amelyen az állampolgári esküt tett közel négyszáz határon túli magyar mellett a laktanya katonái is részt vettek. A beszédeket és a kenyérszentelést követően - a helyőrségi zenekar kíséretében – elhangzott a Szózat. Az ünnepséget a felsorakozott század díszmenete zárta.
(kormany.hu; MH 5. Bocskai István Lövészdandár- Búz Csaba törzsőrmester)