A Honvéd Vezérkar főnöke, Dr. Benkő Tibor vezérezredes is részt vesz Brüsszelben a NATO Katonai Bizottsága kétnapos, vezérkarfőnöki szintű ülésén.
A megbeszélések központi témája a szövetség védelmi minisztereinek februári találkozójára történő felkészülés, valamint a májusi állam- és kormányfői találkozó előkészítése.
Az ülésen szó volt többek között a NATO afganisztáni missziójáról (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő- ISAF), a szövetség 2014. utáni szerepvállalásáról a térségben.
Az értekezleten értékelték a Koszovóban tevékenykedő, NATO-parancsnokság alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő (KFOR) tevékenységét, illetve a szövetség és a Mediterrán Párbeszéd (MD) országainak együttműködési lehetőségeit az „arab tavasz” eseményeinek tükrében. Ezen kívül - egyebek mellett - szó volt a NATO és egyéb partnerországok (Oroszország, Svédország, Finnország) együttműködéséről.
(HM Sajtóiroda)