Sikeresen vizsgázott a gyakorlati próbán az az új típusú imitációs anyag, amelyet a MH GAVIK vegyészei a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Haditechnikai Főnökséggel együttműködve fejlesztettek ki a tűz-akadálypályához használt napalm alapanyagaként használt NK por helyett.

A 70-es évek végén, a vietnami háború tapasztalatai alapján fokozott igény merült fel a gyújtófegyverek elleni védelemre, így a tűz-akadálypálya foglalkozások is ekkor épültek be a csapatok felkészítésének rendszerébe.

(MH GAVIK)

A 2000-es évek elején a gyártókapacitás megszűnésével és a sűrítőporok kivonásával azonban egyre kevesebb hasonló gyakorlatot lehetett végrehajtani. 2011-ben újabb döntés született: a kiképzés folyamatos fenntartásának érdekében továbbra is biztosítani kell az ehhez szükséges imitációs anyagokat, illetve a kor elvárásaihoz kell igazítani a gyújtófegyverek elleni védelem akadálypályát.

Így épült be az MH GAVIK szakállományának napi feladati közé egy olyan olcsón és könnyen beszerezhető alapanyag felkutatása, amelynek ne, vagy csak minimális egészségkárósító hatása legyen. A feladat nem volt egyszerű: a szakirodalom áttekintése után kísérleteket végeztek, hogy a régi NK és ST sűrítőporhoz hasonló tulajdonságú anyagot hozzanak létre. Több matéria egészségvédelmi okok, mások az elérhetőségük, vagy épp fizikai tulajdonságaik miatt nem feleltek meg az égésvizsgálatokon.

(MH GAVIK)

A költséghatékonyan fejlesztett új anyag kevésbé kormozó lánggal ég, nincs jellegzetes erős szaga, a bőrről könnyen eltávolítható és ami a legfontosabb, égési ideje megegyezik elődjének idejével. A kiképzésben történő felhasználási hatékonyságát bővíti, hogy tapadási képessége igen magas, így romvárosokban, betonfelületeken is alkalmazható.

A szervezetek közötti szoros együttműködés az égésvizsgálatok terén is jó példával szolgált, mivel az akadálypályát és az egészségügyi biztosítást az MH Altiszti Akadémia, a szakanyagokat a Logisztikai Ellátó Központ, a benzint pedig az MH Támogató Dandár biztosította.

(MH GAVIK)