Ez a gondoskodás egyfajta tiszteletadás katonaelődeink számára, akik a legdrágábbat, az életüket adták hazájukért- hangsúlyozta Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettese. Több mint százan vettek részt a debreceni Honvédtemetőben és az Orosz Hadifogoly és Járványtemetőben tartott tavaszi sírkertgondozáson.

Nyugdíjas és aktív katonák, civil érdeklődők, diákok és tanáraik vettek részt a munkában. A temetők főként magyar, német és orosz katonák sírhelyei, de kiderült, hogy néhány olasz és szerb név is szerepel a sírköveken. A kezdeményezés a Honvédség és Társadalom Baráti Körtől származik – tájékoztatott Lippai Péter ezredes, aki a Honvédtemetőben köszöntötte a közelmúlt, a jelen, s – reményei szerint - a jövő katonáit, valamint azokat, akik fontosnak érzik a hagyományápolást, a hadisírgondozást.

(fotó: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy)

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettesének szavaiból kiderült, hogy mindez még csak a kezdete egy folyamatnak, hiszen - a temetők területének nagysága miatt - nem elég egy nap a munkálatokra. A mostani tapasztalatokat összegezve pályázatot írnak ki majd a hadisírok gondozására.

A Honvédtemetőben a mauzóleum ablakainak és ajtóinak megtisztítása, sírkőtakarítás, a sírfeliratok újrafestése, gyomlálás és a virágöntözés történt. A Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai, a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium és a debreceni Szent József Gimnázium KatonaSuli-programban résztvevő tanulói, valamint a Debreceni Egyetem hallgatói Köszörűs Tibor temetőgondnok irányításával haladtak végig azokon a helyszíneken, amelyeket az évtizedek, az időjárás viszontagságai megviseltek. Köztük volt az a négy sírhely is, ahol a 39. Császári és Királyi Gyalogezred hősei találtak végső nyughelyet. E sírok rendbetételéről főként a dandár 39. Lövészzászlóaljának katonái gondoskodtak.

(fotó: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy)

Az Orosz Hadifogoly és Járványtemetőben a derékig érő gaz és a megkopott sírkőfeliratok adtak néhány órás munkát a Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola katonasulis fiataljainak, a katonáknak és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) tagjainak. Miközben a szorgos munkának köszönhetően előbukkantak a sírhelyek és a gyalogösvények, egy régi térképet igyekeztek aktualizálni az önkéntes munkára érkezők. Martinkovics Katalin, a Bocskai dandár könyvtárának vezetője, Csákvári Sándor, a Debreceni Helyőrségi Klub és Mátyás Szabolcs, a HTBK hadisírgondozó szekciójának vezetője regisztrálta azokat a sírokat, amelyek nem szerepeltek a dokumentumban.

Az önkéntes munka mindkét helyszínen elérte célját: a hadisírok gondozásával nemes munka vette kezdetét, az együttműködés pedig tovább erősítette a honvédség társadalmi kapcsolatait.

 

(HM Sajtóiroda; MH 5. Bocskai István Lövészdandár)