Elismerés illet mindenkit, aki ebben a nehéz helyzetben tisztességgel végezte munkáját – emelte ki beszédében dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az MH Támogató Dandár éves értékelő és feladatszabó értekezletén.
Benkő Tibor vezérezredes hangsúlyozta: a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítők és dolgozók szemléletváltására van szükség! Ezt nemcsak a gondolkodásban kell elérni, hanem a gyakorlatban is. A Honvéd Vezérkar főnöke felhívta a figyelmet az emberi erőforrás megbecsülésére. Beszédében kitért a bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos intézkedésre, a takarékosság elvének betartására, valamint az új humánstratégia kialakításával kapcsolatos elvárásokra is.
Az eseményen Kun Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka az alakulat kiemelt feladataként értékelte a koronaőrség és a palotaőrség megalakításával kapcsolatos munkát, valamint az alaprendeltetésből adódó feladatok magas színvonalú végrehajtását. Kiemelte: bízik a dandár állományában és a célkitűzések maximális teljesítésében. Arra kért mindenkit, hogy a megkezdett munkát magas szinten folytassa tovább úgy, ahogyan azt az eltelt időszakban tette. A dandártábornok az idei feladatszabásában hangsúlyozta a bürokrácia csökkentésével, a missziós rendészeti feladatok végrehajtásával kapcsolatos teendőket.
(HM Sajtóiroda; MH Támogató Dandár)