Harmincketten kezdték el a rohamlövész tanfolyamot, de csak hárman kapták meg a felvarrót. Köztük Tarr Zsolt hadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóaljának katonája. Interjú.

Rendfokozattól függetlenül bármely szerződéses vagy hivatásos katona jelentkezhet rohamlövésznek, aki vállalja többek között az öt hét alatt folyamatosan növekvő fizikai és pszichés terhelést, a 18-24 órás napi igénybevételt, az átlag napi két óra alvást, az összesen közel 300 kilométernyi gyalogmenetet és nem utolsósorban sikeresen teljesíti a fizikai felmérés követelményeit.

- Hogyan született az elhatározás?

- Először a főiskolán (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem) hallottam a rohamlövész tanfolyamról, egyik szakasztársam sikeresen el is végezte. Akkor még nem éreztem magam felkészültnek sem mentálisan, sem fizikailag. A főiskoláról kikerülve a szolgálati elfoglaltságaim miatt több mint három évet vártam arra, hogy idáig juthassak. Amikor a parancsnokom tájékoztatott a lehetőségről és a dandárparancsnok jóváhagyta, nem volt kérdéses, hogy ezúttal beadom a jelentkezési lapom.

- Hogyan készült fel a feladatra?

- A laktanyában is rendszeresen sportolok, de a nulladik hét volt a legjobb felkészítés: a dandár szervezésében a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison töltöttünk el egy hetet, ahol a Debrecen és Hódmezővásárhely helyőrségből jelentkezőket felkészítették, egyben megszűrték. Itt is volt egy - szintén az alakulatunkhoz tartozó katonákból álló - kiképző csapatunk, amelyet Galambos Péter hadnagy vezetett, további két tagja Sütő Zsolt törzsőrmester és Múrvai András törzsőrmester, akik ugyanezen a tanfolyamon végeztek az előző években. Huszonnégyen jelentkeztünk a Bocskai dandártól, tizenketten maradtunk, csatlakozott még hozzánk két katona, akik korábban már végigcsinálták az öt hetet, de nem kaptak felvarrót. Így tizennégyen indultunk Szolnokra, ahol az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái fél napon át - fizikai feladatok sorozatával - felmérték a Kelet-Magyarország alakulataitól érkezőket. Innen tizenhárman jutottunk tovább a dandár állományából.

- Ezután következett az öt hét…

- Május elején érkeztünk meg Tatára, az MH 25. Klapka György Lövészdandár bázisára, ahol - miután elfoglaltuk szálláshelyeinket a híres „kupolás épületben” - részt vettünk a megnyitón, az eligazításon, majd a rovancs következett. Itt már fekvőtámasz volt az ára annak, ha az előírt felszerelések közül valami nem volt meg, vagy nem került elő időre. Napközben és éjszaka elméleti foglalkozások is voltak, például tereptan és hegymászó csomók készítése, a tájékozódási héten aztán az itt tanultakat kellett a gyakorlatban alkalmaznunk. Volt azimut (mágneses irányszög) menet, „Csillag” túra, (zéró pont és keresett pont koordinátái), vagy éppen a „link-up” (kapcsolatfelvételi pont) pont időre történő megtalálása koordináta alapján. Az időkeret túllépése az étkezési– és pihenő idő rövidülését vonta maga után.

Ezen a héten folyamatosan kint voltunk a Gerecse hegységben, ahol először páronként, majd egyénileg kaptuk a feladatokat: nappal és éjjel térképpel és tájolóval kellett megtalálnunk a meghatározott pontokat. Éjszaka csak gyenge piros fényt használhattunk (megfelelő holdfény esetén azt sem), ami arra alkalmas, hogy lássa az ember, hová lép.

A végrehajtást a hegyvidékre jellemző terepviszonyok és a növényzet nehezítették, ezek miatt sokszor kerülnünk kellett. Mindeközben folyamatosan teszteltek minket, akár az erdőben is papírt és tollat ragadtunk - de az elméleti foglalkozások anyagából írt dolgozataink eredményeit sosem kaptuk meg. Emellett, ha a feladatokat nem a meghatározott, rendkívül szoros időkereten belül teljesítettük, büntetőpontokat kaptunk, amelyeket aztán megszámlálhatatlan mennyiségű fekvőtámasszal, has – és láberősítő gyakorlattal kellett kiváltanunk. Sokszor hallottuk az öt hét alatt: „Amit nem tanul meg a fej, azt megtanulja a kéz és a láb!”

A második hetünk Csobánkán telt, hegyi kiképzéssel, ezen belül sziklamászással, ereszkedéssel, harcászati feladatokkal, majd vasárnap 53 km-es menetgyakorlat keretében elindultunk Tata irányába. A várostól néhány kilométerre, egy kiemelési ponton teherautóra szálltunk és igen kimerülten érkeztünk meg a laktanyába.

A harmadik héten gyakorló járőrfeladataink voltak. Ez azt jelenti, hogy reggel megkaptuk a feladatot, délelőtt és kora délután kidolgoztuk és begyakoroltuk, majd este és éjjel végrehajtottuk. Ezt követte a bevetés utáni kiértékelés a kiképzők részéről. Ekkor már alig több mint tízen maradtunk, ezért csak rajkötelékben tevékenykedtünk.

A negyedik hét az úgynevezett értékelt járőrfeladatoké volt: mindenki szerepelt rajparancsnoki és tűzcsoport parancsnoki beosztásban. Kiképzőink csak akkor szóltak közbe, ha valamit nagyon elrontottunk, s az aktuális parancsnokot a feladat vételétől a kidolgozáson át a végrehajtás befejezéséig folyamatosan értékelték.

Az ötödik hét tartogatta a legnagyobb kihívásokat. Ekkorra már nem csak a feladatainkra kellett koncentrálnunk, hanem arra, hogy legyőzzük a kialvatlanságot, a fáradtságot és a kimerültséget.

Az öt hét talán legveszélyesebb mozzanatát hajtottuk végre, az éleslövészetet, ahol maximálisan „képben kellett lenni”. Reggel elindultunk repeszálló mellényben (kb. 16 kg), egyéni fegyverzettel, hátizsákkal (benne váltás ruházat, minimum négy liter ivóvíz, éjjellátó, gyalogsági ásó, sátorlap, mindez közel 20 kg), majd hat kilométer gyalogmenet a lőtérig átlag 40 kg felszereléssel, nagyjából 50 perc alatt, dombos terepen. Az éleslövészet befejeztével gyalog indultunk vissza a laktanyába a kiképzőink által számunkra meghatározott időkeret megtartásával, ugyanazzal a felszereléssel.

- Elégedett?

- A felvarró megszerzése nem a lövészszakma csúcsa. Itt kezdődik. Mentálisan olyan pályára állít, ami után továbbra is magas elvárásokat támasztok önmagammal szemben - és mások is elvárják, hogy a legjobb legyek. Fejlődni kell, folyamatosan képezni önmagam.

(MH 5. Bocskai István Lövészdandár)