Az újjáépítést támogató műveletek a legfontosabbak a PRT megítélése szempontjából a nemzetközi szövetségi rendszeren belül. Éppen ezért hosszas, körültekintő előkészítést igényelnek. Pontosan, szinte percről percre meg kell tervezni minden, a feladat-végrehajtásban érintett katona feladatát.
Sorozatunk a katonai pálya örömeit, feladatait mutatja be…
A MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tízedik váltásának összekötő csoportjai (Liaison Team –LT) folyamatosan járják Baghlan tartomány településeit. Nem volt ez másképp az elmúlt hetekben sem. Az ilyen jellegű feladatok végrehajtásáról kérdeztük az összekötő csoportok katonáit.
- Mi az Önök feladata?
Az LT-1 tisztje:
- Kapcsolatot tartanuk a központi kormányzat képviselőivel, a helyi hivatalos szervekkel, kiemelten a járások kormányzóival. Találkozókat szervezünk a rendőrség képviselőivel, az öregek tanácsával, a súrákkal, valamint különböző oktatási és egészségügyi intézmények vezetőivel.
Az LT-2 parancsnoka:
- A helyszíneken közvetlen kapcsolatban vagyunk a helyi lakossággal, beszélgetünk velük és felmérjük igényeiket. Adatokat gyűjtünk a terület gazdasági, és infrastrukturális állapotáról, valamint etnikai összetételéről.
- Mi történik az összegyűjtött adatokkal?
Az LT-3 horvát nemzetiségű parancsnoka:
- Az általunk gyűjtött információkat az összekötő csoportokhoz tartozó CIMIC (civil-katonai együttműködés)- tisztek feldolgozzák és értékeléseket készítenek. Ők egyeztetnek a helyi kormányzati szervekkel, a nemzetközi szervezetekkel, majd ezek alapján projekt-javaslatokat tesznek a MH PRT parancsnokának.
- Az állományváltást követő közel egy hónapban hol jártak, kikkel találkoztak?
Az LT-1 parancsnoka:
- Eddig arra vagyok a legbüszkébb, hogy március közepén a Kandahári Övben jártunk, ahol a rossz biztonsági helyzet miatt 2009 óta nem járt magyar PRT-katona. Először Kuk Cenar település vezetőjével tárgyaltunk. Ellenőriztük a régi beruházások állapotát, kihasználtságát. Ennek keretében megtekintettük a környék több falvának alap egészségügyi ellátását biztosító rendelőintézet állapotát és felmértük az egészségügyi készletek utánpótlásának, illetve az ott dolgozó szakállomány kiegészítésének lehetőségét, illetve értékeltük az utak állapotát, járhatóságát és a lehetséges újabb közút rekonstrukció beindításának helyszíneit.
Az LT-2 tisztje:
- Többek között jártunk Khijan járásban, ahová a parancsnok is elkísért minket. Tulajdonképpen ez egy bemutatkozó látogatás volt a részéről. Találkozott a járási vezetővel, a rendőrfőnökkel és más fontosabb beosztású személyekkel.
- Milyen kérésekkel szembesülnek a leggyakrabban?
Az LT-3 tisztje:
- Dushi-ban a járási vezető helyettessel folytatott tárgyaláson szóba került a már szokásosnak nevezhető, az egész járásban nagy problémát okozó tavaszi hóolvadást követő árvíz. Az elöljáró szerint, nincs se pénzük se egyéb eszközük a védekezési munkákra. Ehhez kérte a PRT segítségét. Elmondta továbbá, hogy az állami hivatalokban lévő beosztások fel vannak töltve ugyan, de a korábbiakhoz hasonlóan szakmai továbbképzéseket kellene szervezni. Problémát jelent az állattenyésztésből élő emberek számára, hogy nincs a környéken szakképzett állatorvos és hiány van állatgyógyszerekből is. A klinika vezetője jelezte, hogy a korábban általunk fúratott kút nem működik (elapadt), így kénytelenek a közeli csatornából hozni a vizet. A szülőszobában pedig szükség lenne kézfertőtlenítőre és szennyvízelvezetőre. Ugyanebben a járásban a rendőrfőnök elmondta, hogy a környék viszonylagosan nyugodt, de vannak fegyveres felkelők a környező hegyekben, igaz céljaik ismeretlenek. Ő keveselte a rendőrök létszámát az ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetéséhez.
- Hogyan viszonyulnak a helyiek a magyar katonákhoz?
Az LT-1 parancsnoka:
- Mindig nagy élmény találkozni a helyi elöljárókkal és a lakossággal, hiszen rendkívül hálásak a magyar nép és a magyar állam önzetlen támogatásáért. A minap egy iskolát tekintettünk meg, ahol körülbelül ezer fiú és a lány tanul vegyesen, a tanárok száma pedig eléri a huszonöt főt. A szülők nem győztek hálálkodni az iskola megépítéséért.
Az LT-2 tisztje:
- Az afgán emberek nagyon barátságosak, mindig rendkívül örülnek a magyar katonák látogatásának. Segítünk a problémáik megoldásában és rendszeresen meg is köszönik ezt nekünk. Ezen nem csodálkozom, hiszen abban a járásban már korábban támogattuk a kutak fúrását, a kórház felújítását és az iskola építését is, de továbbra is kérték, hogy a PRT kiemelt figyelmet fordítson erre a járásra.
A sorozat eddig megjelent írásai:
Interjú Molnár Mihály őrnaggyal
(kormany.hu; PRT-szóvivő)