Helyőrségparancsnokként számos alkalommal találkozom hazai ünnepeink, rendezvényeink alkalmával, vagy külföldi látogatásaim során testközelben katonazenekarokkal és őszintén mondhatom, hogy nagyra értékelem szakmai tevékenységüket - hangsúlyozta Kun Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka a június 18-án megnyitott Nemzetközi Főkarmesteri Konferencián.

A konferenciát kilencedik alkalommal rendezték meg, idén június 18-20. között, hazánkban. Ezen tizenhárom ország – Norvégia, Svédország, Finnország, Lettország, Litvánia, Észtország, Hollandia, Németország, Csehország, Ausztria, Svájc, Kanada és Magyarország - képviseltette magát. A szakmai fórum Németország kezdeményezésére indult 2003-ban azzal a céllal, hogy a főkarmesterek megismerjék és betekintést nyerjenek egymás tevékenységébe, feladatrendszerébe. Azóta a fegyvernemi vezetők rangos eseménye ez, hiszen időről-időre lehetőséget biztosít a széleskörű eszmecserére, a szakmai kérdések megvitatására és a kapcsolatok kialakítására.

(fotó: Szabó Lajos zls.)

Kun Szabó István dandártábornok megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a katonazenekarok komoly művészi értéket képviselnek, zenéjük hidat jelent a hadsereg és a polgári lakosság, a társadalom szélesebb rétegi között. A vendégeknek elmondta, hogy 2011-ben részt vett a Debrecenben megrendezett katonazenekari fesztiválon, amely rendkívüli élmény volt számára. Összevont katonazenekari koncert alkalmával a zene lehetővé tette, hogy Európa különböző országaiból érkező katonazenészek - más-más kulturális környezet ellenére - egy nyelvet beszéljenek. Figyelemre méltó a sokoldalúságuk, szakmai felkészültségük, valamint megjelenésük- hangsúlyozta a dandártábornok.

(fotó: Szabó Lajos zls.)
 
A megnyitót követően a főkarmesterek megvitatták az aktuális kérdéseket, átfogó képet adva országuk sajátos szakmai helyzetéről. Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere - egyben a rendezvény főszervezője - elmondta, hogy nagyon feszített tempót kellett diktálni ahhoz, hogy a három nap alatt minden fontos témát át tudjanak beszélni. A vendégek részére ugyanakkor biztosítottak szabadidőt is: a Parlament megtekintése, illetve városnézés szerepelt a programban.

(HM Sajtóiroda; MH Támogató Dandár)