Maliban megkezdte szolgálatát az első önkéntes műveleti tartalékos katona, aki missziós feladatot lát el.

Az alezredes rendfokozatú önkéntes műveleti tartalékos múlt vasárnap kezdte meg szolgálatát összekötő tisztként a nyugat-afrikai országban. Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta.

Hende Csaba honvédelmi miniszter február elején jelentette be, hogy Magyarország tíz kiképzőtiszttel - hat mesterlövész, három egészségügyi szakember és egy összekötő tiszt - járul hozzá az EU Mali missziójához. Az ő tevékenységüket segíti a jövőben a Magyar Honvédség műveleti tartalékos katonája is.

Szerdán a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának csapatünnepén kötötte meg szerződését a háromezredik önkéntes műveleti tartalékos katona. Az eseményen a résztvevőket Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntötte. Vanyur Tibor ezredes, az alakulat parancsnoka ünnepi beszédében mérföldkőnek nevezte a háromezredik műveleti tartalékos szerződését, hiszen így a védelmi tartalékos állománnyal együtt, már csaknem ötezer tartalékos katona vállalt beosztást a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerében.

Január elsejétől már folyamatosan teljesítenek tényleges szolgálatot önkéntes műveleti tartalékosok. A tartalékosok részt vesznek a Magyar Honvédség szinte minden feladatában, az arzénmentes víz biztosításától a technikai eszközök karbantartásáig. Ezzel együtt folytatódnak a tartalékos felkészítések is: idén nyáron 240 katonai alapképzettséggel nem rendelkező fiatal tartalékos alapkiképzésen vett részt az Altiszti Akadémián és a Klapka György Lövészdandárnál. Jövő hétfőn pedig újabb 400 műveleti tartalékos katona felkészítése kezdődik meg.

(MTI)