Bevonultak a szentendrei MH Altiszti Akadémiára az idei év első szerződéses katonái február hetedikén. Ezúttal ötvenkilencen kezdik meg a három hónapos, egységes katonai alapkiképzést.
A szerződéses állományúak tizennégy szakágat érintve – például lőkiképzés, harcászat, tereptan - sajátítják el azokat az ismereteket, amelyek a további kiképzési és katonai szolgálati feladatok ellátásához nélkülözhetetlenek. Ennek egyik, még újszerűnek mondható eleme a C-IED kiképzés, amely a „nem hagyományos módon előállított robbanóeszközök elleni tevékenységre” készíti fel a katonákat. Ismerete ma már nélkülözhetetlen feltétele a műveleti területeken végzett külszolgálatnak.
Az akadémia folytatja a kiképzési feladatokat az elmúlt év végén megkezdett szervezeti átalakítás keretei között. Február 17-én befejeződik a tavaly november elején bevonult szerződéses katonák képzése, az MH Altiszti Akadémiára Mecséri János Kiképző Osztály felkészül az év további három alapkiképzésére, illetve a nemzetközi kiképzési feladatokra. A jelenleg még elkülönült szervezeti keretek között működő MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola oktatást végző szerve folytatja az egyéves tiszthelyettes-, illetve az angol nyelvi képzést, júliustól azonban az akadémia már egységes szervezetben végzi az altisztjelöltek kétéves iskolarendszerű felkészítését, illetve a katonai alap-, át-és továbbképzéseket.
(HM Sajtóiroda; MH Altiszti Akadémiára)