Szépen kezd beérni az a termés, amiért a honvédelmi vezetés létrehozta a Ludovika Zászlóaljat – mondta Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettes a zászlóalj évértékelő és feladatszabó állománygyűlésén március 21-én, Budapesten.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszán tartott állománygyűlésen Orosz Zoltán altábornagy tolmácsolta a megjelenteknek Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök elismerését és köszönetét azért a munkáért, amit az Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj az elmúlt évben végzett. „Egyre jobban látjuk és érzékeljük, hogy szépen kezd beérni az a termés, amiért létrehozásra került a zászlóalj: már vannak kézzel fogható eredmények. Ezek a hallgatói állomány munkájában, teljesítményében, hozzáállásában egyaránt tetten érhetők”- hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese.
Orosz Zoltán altábornagy kiemelte: „a tizennyolc-húsz év közötti korosztály - akikkel éppen próbálják megszerettetni a honvédelem ügyének szolgálatát - másfajta, adott esetben nagyobb odafigyelést kíván meg mindnyájunk részéről”. A tábornok hozzátette, biztos benne, hogy az elvárásokat szem előtt tartva a zászlóalj 2012-ben is hasonlóan jó eredményekre lesz képes, mint 2011-ben.
Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka hangsúlyozta, „van honnan elindulni: az elődeink lefektették az alapokat, mi felépítettük a falakat, innentől a tetőt kell felhúzni!” A parancsnok egyértelművé tette, hogy minőségi munkát vár a katonáitól. Beszédében kiemelt 2012-es programokként említette meg az idei Ludovika Fesztivált és a tisztavatást, valamint kitért a hagyományok folyamatos ápolására. „Minden szintű vezetőnek erőfeszítéseket kell tennie az állomány megtartására és a honvédtiszt-jelölt állomány tanulásának biztosításához”- fogalmazott.
Molnár Zsolt ezredes célként jelölte meg a társszervekkel történő együttműködés folytatását, alapvető szempontként emelte ki az emberi, anyagi és pénzügyi erőforrások ésszerű, gazdaságos felhasználását, a működőképesség fenntartását. Alapvető jelentőségűként nevezte meg az emberközpontú feladatvégrehajtást és az elért eredmények megszilárdítását.
(HM Sajtóiroda; Zrínyi Média)