Utolsó hetéhez érkezett az Európai védelmi Ügynökség (EDA – European Defence Agency) által szervezett Helikopteres Harcászati Szimulátoros Képzés (ISHTC – Interim Synthetic Tactics Course) 2. váltásában résztvevő nyolc magyar katona kiképzése az angliai Linton On Ouse RAF légibázison.
Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Szállító- és a Harci helikopter Zászlóaljának állománya március 5-én érkezett meg Angliába, hogy részt vegyen azon a kiképzésen, amelyen célirányosan a jelenleg műveleti területen használt modern harcászati repülési eljárásokat, harctéri manővereket sajátítja el. A háromhetes képzés elméleti képzési és szimulátoros repülési blokkokat tartalmaz.
A csoport parancsnoka, Udvardi Róbert százados arról tájékoztatott, hogy a megérkezést követő első elméleti hét után kezdődött meg a gyakorlati végrehajtás egy olyan repülő-szimulátorral, amely nemcsak a helikoptervezetőknek közvetít valósághű képet, hanem a hátsó ajtóban helyet foglaló fedélzeti lövésznek (Door Gunner) is. A fedélzeti lövészek feladata meghatározó a bevetés sikerességében, hiszen a műveletekben nekik kell megsemmisíteni a földi célok egy részét, vagy éppen tűztámogatást nyújtani a levegőből a földön lévő saját, illetve szövetséges erőknek. A pénteki feladaton a fedélzeti lövészeknek sikerült az angol oktatók elismerését kivívnia azzal, hogy a szimulációban a helikoptert támadó négy harcjárműből álló egységből - egy rárepülés alatt - hármat elpusztítottak!
Bár az angliai repülő-szimulátor vezetéstechnikája kissé eltér a valóságos helikopterétől, de az alkalmazott harceljárások, a földi és légi célok elleni tevékenység, a használatos manőverek a NATO-ban használt előírások szerint begyakorolhatóak. A képzésben megszerzett ismeretanyagot az afganisztáni missziós feladatok teljesítésére kijelölt gépszemélyzetek (MH Air Mentor Team, MH Air Advisory Team) sikeresen tudják majd hasznosítani.
Udvardi Róbert százados elmondta, hogy a képzésen a feladatok napról napra összetettebbé váltak. Az egyik legnagyobb kihívást a harcászati feladat teljesítése közben használatos négy-hat rádiócsatorna egyidejű figyelemmel követése és az azokon történő rádióforgalmazás lefolytatása jelenti, természetesen angol nyelven. Egy átlagos repülési feladat (bevetés) közel ötven percet vesz igénybe, amely végén nem ritka, hogy a gépszemélyzet leizzadva veszi le a sisakját és mondja: „Küldetés teljesítve”!
Az oktatók különböző harctereket megjárt RAF (Royal Air Force) helikoptervezetők öt- tízezer óra repülési idővel, akik az oktatásba a saját harctéri tapasztalataikat is beleszövik.
A nyolcfős szolnoki csoport a tanfolyamon március 22-én fejezi be, majd a tervek szerint március 23-án, pénteken tér haza Magyarországra.
A csoport tagjai: Udvardi Róbert százados Tóth Zoltán százados., Beller Balázs százados., Bolla Krisztián százados, Antal Viktor zászlós, Imre Lajos főtörzsőrmester, Fakan Béla főtörzsőrmester, Incze Zoltán törzsőrmester.
(HM Sajtóiroda; MH 86. Szolnok Helikopter Bázis)