Az olasz-magyar-szlovén összetételű EU Harccsoport „European Wind 2012” elnevezésű gyakorlata május 31-én fejeződött be Olaszországban. A magyar csoport - Vantal Zsolt alezredes vezetésével - többségében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból állt. Írásunk a tábori kórházat mutatja be…
A NATO előírásoknak megfelelően az Európai Unió Harccsoportja is rendelkezik telepített kórházzal, amely a lehetséges hadszíntéren a gyógyításhoz szükséges képességekkel rendelkezik. A Gemona városában felállított ROLE 2 szintű tábori kórházat dr. Tokai Sándor százados, az MH Honvédkórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály alorvosa és Orosz Andrea főtörzsőrmester, a Sürgősségi Betegellátó Osztály intenzíves szakasszisztense mutatta be.
A sérülések súlyosságától függően a tábori kórház két külön befogadó-helyiséggel rendelkezik. Az egyiket kizárólag a sürgősen ellátandó betegek fogadására alakították ki, amelyet az azonnali életveszély elhárítására alkalmas berendezésekkel és eszközökkel szerelték fel. A másik a járóbetegeknek van fenntartva. A „betegutak” így valamelyest elkülönülnek, de az ellátásokat követően keresztezhetik, illetve kiegészíthetik egymást.
Alapesetben a betegeket az adategyeztetést, az állapotfelmérését és a rangsorolást (triage) követően viszik tovább a megfelelő ellátási részlegbe. Az egészségügyi csapat előzetes vizsgálat alapján dönti el, hogy műtétre van-e szükség, vagy elegendő, ha a könnyebb sérülteket ellátó (kisebb sebészeti beavatkozásokra is alkalmas) helyiségbe viszik a katonát.
Az azonnali életmentő beavatkozást igénylők esetében már a befogadó-ellátó helyiségben is megtalálhatóak azok az eszközök, amelyek segítségével a sérültet operációra alkalmas állapotba hozhatják. Vannak légútbiztosító és lélegeztető, keringésfenntartó és szívritmuszavarokat kezelő (pl. defibrillátor) eszközök és gyógyszerek, továbbá végtagrögzítésre és betegszállításra alkalmas felszerelések.
Amennyiben a beteg további vagy végleges ellátása sürgős sebészeti beavatkozást igényel, az - a kórház felépítésének és kialakításának köszönhetően - a lehető legrövidebb úton történik meg. A sürgősségi ellátóból azonnal a sterilizáló helyiségbe léphetünk, ahol az orvosok, az asszisztensek és a kiegészítő személyzet felkészülnek a műtétre.
A műtőben egy időben két operáció is végezhető, de szükség esetén átalakítható egy nagyobb beavatkozás elvégzésére is. A megszűrt és fertőtlenített levegőjű, külön áramfejlesztő és ellátó-hálózattal rendelkező műtői modul minden olyan sürgősségi ellátáshoz szükséges orvosi eszközzel el van látva, amely egy naprakész, modern, jól felszerelt kórházi alapműtőben megtalálható. Az operáció közben a képernyőkön nyomon követhetőek az életfunkciók, valamint a lélegeztetőgép működése. Itt a lövés, robbantás, vágás, szakítás sérültjeit a tábori személyzet sürgősségi műtétek útján hozza a további beavatkozásokhoz szükséges, szállítható állapotba - illetve végleges ellátást is biztosít.
Az életjeleket megfigyelő képernyőrendszerrel ellátott (úgynevezett posztoperatív) „őrző” fő feladata az, hogy az akkor éppen megműtött beteget a szükséges ideig megfigyelje, állapotát felügyelje, és ha kell, az orvosok ismét stabilizálják az állapotát annak érdekében, hogy biztonsággal kórtermi ágyba kerülhessen. Amennyiben a beteg állapota az ellátás ellenére kritikus marad, lehetőség van az intenzív terápiás modulban elhelyezni. Itt találhatóak meg azok az eszközök, amelyek nyomon követik az életfunkciókat, illetve lehetővé teszik az élet fenntartását és a beteg előkészítését a végleges ellátóhelyre szállításhoz. Az intenzív osztályos modul is rendelkezik a műtőhelyiségre érvényes tulajdonságokkal: hermetikusan zárt, por-, zaj-, cseppálló, ugyanakkor páncélozott, és szükség esetén saját elektromos áramfejlesztő és ellátó hálózattal rendelkező építmény. Megtalálható továbbá egy gyógyszeradagoló, elektromos vérzéscsillapító és sterilizáló berendezés arra az esetre, ha újabb, azonnali beavatkozásra lenne szükség.
Szükséghelyzetben vagy háborús körülmények esetén a tábori kórházrendszer további modulokkal bővíthető, de a meglévő helyiségek is átalakíthatóak, összevonhatóak vagy megfelezhetőek. A kórtermek és az étkezők befogadó képessége a sérültek számától függően bővíthető, a modulokat egyszerűen egymáshoz lehet csatolni.
A kórházhoz tartoznak azok a modulok is, amelyek a nem sürgősségi ellátást szolgálják: van szemészeti, belgyógyászati vizsgáló, valamint vérvételre alkalmas helyiség. A laborban folytatott vizsgálatok azonnali eredményei nagyban segítik a beteg állapotának feltérképezését, az információk pedig a számítógépes hálózaton át rögtön visszajutnak a szakemberekhez, akik így gyors döntéseket tudnak hozni a további beavatkozásokkal kapcsolatban.
Egy háború sújtotta övezetben gyakran a helyi lakosság ellátására is szükség van. Ezt a célt szolgálja a nőgyógyászati vizsgáló és az újszülötteket ellátó rész, amelyben inkubátor is található. A ROLE 2-ben több ultrahang és röntgen-készüléket is van. Az itt kialakított röntgenszoba teljes kerülete ólomlapokkal szigetelt, megvédve a kórház egyéb helyiségeiben tartózkodókat a sugárzástól. A kiváló felszereltséget mutatja, hogy gyógyszerraktárral és szükség esetén fogászati, valamint fogtechnikai ellátásra alkalmas helyiséggel is rendelkezik.
A bemutatott ROLE 2 rendszer erőssége tehát a nagy flexibilitás és átalakíthatóság. A „betegutakat” praktikusan, az ellátási szükségnek megfelelően alakították ki, így a lehető legrövidebb időn és útvonalon keresztül valósulhat meg a betegellátás. A teljes rendszer légkondicionált, saját víztisztító és ellátó-hálózattal rendelkezik, saját áramfejlesztőket üzemeltet, illetve külön egészségügyi helyiségeket tart fenn. A gyors döntéshozatalt és gyógyító ellátást segíti, hogy a teljes rendszert átfedő informatikai háló működik, modulonkénti hozzáféréssel, tartalmazva a betegek teljes vizsgálati agyagát.
A tábori kórház rendszert a műszaki ellátó század sátrakból és konténerekből négy-öt napon belül építi föl és helyezi működésbe a fent felsorolt eszközökkel, berendezésekkel.
(HM Sajtóiroda, MH 5. Bocskai István Lövészdandár)